La Liga2: meccs nélkül esett ki a harmadosztályba a Deportivo

2020.07.20. 23:41
null
A Depor 1981 után esett ki ismét a harmadosztályba
Hétfő este lejátszották a spanyol másodosztály utolsó, 42. fordulóját, de mégsem lehet hivatalos végeredményről beszélni, mert a Deportivo La Coruna–Fuenlabrada mérkőzés előtti órákban kiderült, hogy a vendégeknél hat játékos pozitív koronavírustesztet produkált, ezért a találkozó elmaradt. A Deportivo azonban meccs nélkül is kiesett, miután a forduló többi meccsét lejátszották. A Depor 1981 után szerepel ismét a harmadosztályban a következő idényben.

A találkozó így tehát a liga döntése értelmében elmaradt – habár az eredeti terv a teljes forduló elhalasztása volt, végül a többi meccset mégis megrendezték.

Ami biztosan kijelenthető, hogy a bajnok Huesca és a második Cádiz a következő idényben az élvonalban szerepel majd, míg az is tuti, hogy a Racing Santander, az Extremadura és a Numancia kipottyan a harmadosztályba.

A harmadik feljutó helyről négyes osztályozó dönt majd a 3-6. helyezettek között, ám ide még akár a most 8. helyre visszacsúszó Fuenlabrada is odaérhet, mert egy pont csak a hátránya a 6. helyet elfoglaló Elche mögött. A vetélytársak zúgolódnak is, hogy sérült a semlegesség elve azzal, hogy nem a teljes fordulót halasztották el, csak a Fuenlabrada mérkőzését. Miközben a Liga a következő idény közelségével, valamint a rájátszás idejében való elkezdésének lehetőségével indokolja a halasztást.

A negyedik kieső kiléte is eldőlt, miután az Albacete egy büntetővel győzött a forduló előtt még listavezető Cádíz otthonában, és ez azt eredményezte, hogy a 114 éves Deportivo La Coruna úgy kényszerül történelme során harmadszor a harmadosztályba, hogy pályára sem lépett az utolsó fordulóban.

Ha a Depor megnyerné a most elhalasztott meccsét, akkor sem előzhetné meg a még bennmaradást jelentő 18. helyen álló Ponferradinát, mert pontazonosság esetén a két csapat egymás elleni eredménye a leóni csapatnak kedvez – egyetlen góllal...

Spanyol sajtóhírek szerint egyébként kedden születhet döntés arról, hogy az elmaradt mérkőzést mikor pótolják be – a legvalószínűbb dátum július 30. lenne.

Legfrissebb hírek

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

A hajrában szerzett két góllal mentett pontot az Osasuna a Mallorca ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 16:13

Álvaro Arbeloa: Most kiderül, ki méltó a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.03.06. 10:22

„Remélem, a BL-negyeddöntőben is találkozunk” – Diego Simeone a Barcelonától elszenvedett háromgólos vereség után

Spanyol labdarúgás
2026.03.04. 13:14

Meglepetés a Montiliviben: a Girona hátrányból felállva győzte le a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.02.16. 22:58

A Real Madrid megszakította a Valencia jó hazai sorozatát

Spanyol labdarúgás
2026.02.08. 22:58

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
2026.02.06. 23:16
Ezek is érdekelhetik