Barcelona: Valverde Gulácsiéktól igazolna védőt

T. I.T. I.
2020.01.10. 07:22
null
Upamecano (jobbra) ősszel a Bajnokok Ligájában is bizonyított (Fotó: AFP)
Dayot Upamecanót szemelte ki védelme megerősítésére az FC Barcelona – számolt be a katalán Sport című napilap. A 21 éves, francia utánpótlás-válogatott bekk 53 millió euróért cserébe érkezhet az RB Leipzigtől.


A lap úgy tudja, az eddig főleg az Arsenallal és a Tottenhammel kapcsolatban emlegetett középső védő Ernesto Valverde vezetőedző legfőbb célpontja a téli átigazolási időszakra.

Upamecano érkezését segítheti elő, hogy a katalánoknál már most is rengeteg a francia, csak a védelemben ott van Jean-Clair Todibo, Clément Lenglet és Samuel Umtiti, így bőven akadna társ, aki segítse a lipcsei bekk beilleszkedését.

A védő 2017-ben a Red Bull Salzburgtól került a lipcseiekhez, a németek 10 millió eurót fizettek ki érte. Azóta 62 bajnokin lépett pályára a Bundesligában és a Gulácsi Pétert, valamint Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig alapemberévé vált.

A Barca védelme csütörtök este is tanúbizonyságát adta annak, hogy sebezhető: az Atlético Madrid elleni spanyol Szuperkupa-elődöntőben három gólt kapott és kiesett Valverde együttese.

A Sport 53 millió eurós ajánlatot említ Upamecano játékjogáért cserébe.

Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

A vb egyik csillagával erősítene a BL-győztes PSG – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.06.22. 15:54

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32
Ezek is érdekelhetik