Spanyolország: a közszolgálati tévé nem adja a Szuperkupát

Vágólapra másolva!
2019.11.14. 14:13
A spanyol közszolgálati televízió (RTVE) nem tesz ajánlatot a januári labdarúgó spanyol Szuperkupa közvetítési jogaiért, mivel a négycsapatos tornát Szaúd-Arábiában rendezik.

Hétfőn jelentették be, hogy változik a Szuperkupa lebonyolítása, és bővül az eddigi kétcsapatos forma, és a házigazda a következő három évben a közel-keleti ország lesz. Az RTVE csütörtöki bejelentkezése szerint „emberi jogi aggályok” miatt nem pályáznak a dzsiddai torna jogaira, amelyen a kupában címvédő Valencia mellett a kupafinalista és bajnok FC Barcelona, valamint a La Liga második és harmadik helyezettje, a Real Madrid és az Atlético Madrid lesz érdekelt január 8. és 12. között. Sajtóértesülések szerint a La Liga évi 40 millió euróval (13.3 milliárd forinttal) gazdagodik majd az együttműködési megállapodással.

Az olasz Szuperkupa-mérkőzést már idén januárban is Dzsiddában rendezték, miután az olasz labdarúgóligával kötött szerződés értelmében öt év alatt háromszor is Szaúd-Arábiában találkozik a bajnok és a kupagyőztes. Olasz politikusok és az emberi jogi aktivisták mellett az Amnesty és a RAI szakszervezete már az előtt a találkozó előtt is tiltakozott, és szeptember közepén ismét többen ellenérzéseiket fejezték ki, egyben felszólították a klubokat, hogy az emberi jogok megsértése miatt ne Szaúd-Arábiában játsszák a meccset.

Indoklásuk szerint az arab ország kormánya nagyszabású médiakampány segítségével ismertette a közelmúltbeli reformokat, amelyek során eltörölték a nők jogainak néhány korlátozását, azonban a reformokért küzdő aktivisták közül sokan továbbra is börtönben vannak.

Legfrissebb hírek

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59

Spanyolország sorozatban 24. tétmeccsén maradt veretlen

Minden más foci
2025.06.06. 12:37

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Egy nagy visszatérő a spanyol válogatott Nemzetek Ligája-keretében

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 12:19

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57
Ezek is érdekelhetik