La Liga: menesztette vezetőedzőjét az FTC El-ellenfele

2019.10.07. 20:12
null
Pablo Machín lett az Espanyol új edzője (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Espanyol menesztette vezetőedzőjét, David Gallegót.

 

A barcelonai együttes a közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette a váltás tényét.

Gallego idén júliusban lett az Espanyol vezetőedzője, ám irányításával a gárda az elmúlt 16 mérkőzésén csupán hétszer nyert, emellett négy ikszet, valamint öt zakót tudott felmutatni – az alakulat ráadásul siralmasan teljesít a La Ligában, nyolc forduló alatt mindössze öt pontja van, amivel a 19. helyen áll a tabellán.

Az Espanyol egy csoportban szerepel a Ferencvárossal az Európa-ligában – a két csapat szeptemberben már össze is csapott, Spanyolországban 1–1-es döntetlen született.


Az együttes gyorsan meg is találta Gallego utódját, mint olvasható, az új vezetőedző Pablo Machín lett, aki korábban többek között a Sevillát irányította.

 


 

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
6 órája

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
9 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
11 órája

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
12 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:12

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 17:50

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04