Barcelona: Piqué a fizetéséből is áldozna Neymar visszatéréséért

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 11:13
null
Piqué és Neymar a Barca legutóbbi, 2015-ös Bajnokok Ligája-győzelme után (Fotó: AFP)
A nyár egyik „legforróbb” témája Neymar esetleges visszatérése volt Barcelonába. A PSG-nél sokáig emiatt mellőzött szélső korábbi csapattársa, Gerard Piqué szerint komoly erősítés lenne a jelenlegi katalán csapat számára is – s bár viharos körülmények között távozott két idénnyel ezelőtt, az akkori viselkedését meg lehet bocsátani.


Akár fizetése egy részéről is lemondana Piqué, csak azért, hogy újra Neymarral futballozhasson a Barcelonában – derült ki a spanyol bekk Cadena SER-nek adott rádióinterjújából. A 32 éves bekk elárulta, több csapattársa is hajlandó lenne változtatni a szerződésén, hogy a katalán csapat meg tudjon felelni a pénzügyi fair play (FFP) előírásainak, ugyanakkor legyen pénze a brazil játékos megszerzésére is.

„A labdarúgásban bármi megtörténhet, és ez minden nyáron csak egyre világosabbá válik. Néha azt gondolod, egy ajtó bezárult, aztán mégis nyitva találod – nyilatkozta Piqué a kérdésre, a brazil labdarúgó valóban visszatérhet-e. – A pénzügyi fair play nem lehet akadály. Már korábban is felajánlottuk a klubvezetésnek, ha csak ezen múlik a dolog, benne vagyunk a szerződésmódosításban. Tudjuk, hogy meg kell felelni a szabályoknak, tudjuk, hogy többen is keresték a módját annak, hogy lehetne biztosítani Neymar szerződésének feltételeit. Személy szerint ha ezzel segíteni tudok a klubnak, nincs vele problémám” – mondta Piqué.

Az ötlet valójában nem is kellene, hogy a Barcelona-játékosok számára pénzkiesést jelentsen, hiszen a katalán csapat a következő idényekben fokozatosan visszaemelhetné a futballisták bérét, három-négy év alatt akár a kiesett összeget is visszapótolva.

Neymar 2017 nyarán világrekordot jelentő, 222 millió euróért cserébe szerződött a Barcelonától a PSG-hez.


Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33
Ezek is érdekelhetik