Király-kupa: Büszkén estünk el, de szomorúak vagyunk – Solari

Vágólapra másolva!
2019.02.28. 11:40
null
Nagy küzdelem volt szerda este (Fotó: AFP)
Szerda este az idegenbeli döntetlen után a Real Madrid hazai pályán 3–0-ra kikapott az FC Barcelonától a spanyol Király-kupa elődöntőjének visszavágóján. A rangadó után mindkét fél játékosai és vezetőedzői értékelték a történteket.

 

„A futball a gólokról szól, hogy kihasználd az adódó lehetőséget. Sok helyzetünk volt betalálni, nekünk nem jött össze, a Barcelonának viszont igen. Büszkén estünk el, de szomorúak vagyunk, mivel ez nagy csapás számunkra. Labdarúgásban hamar föl kell állnod. Győzelem vagy vereség, a hétvégi meccset muszáj lesz szem előtt tartanunk" – nyilatkozta a meccs után a Real Madrid trénere, Santiago Solari.

„Az első félidőben nem játszottunk túl jól, nem tudtuk magas szinten tartani a tempót. Rossz területeken vesztettük el a labdát, és ezek gólokba is kerülhettek volna. A második félidőben sokkal pontosabbak és határozottabbak voltunk. Boldogak vagyunk, hogy újabb döntőben szerepelhetünk, de vannak dolgok, amiken javítanunk kell"– kommentálta a történteket az el Clásico utáni sajtótájékoztatón a Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde.

A királyiak középpályását, Casemirót volt csapattársáról, Cristiano Ronaldóról kérdezték. „Nem beszélünk olyanról, aki nincs is itt. Egy héttel ezelőtt még Karim Benzema volt a világ legjobb kilencese. Magunkért kell harcolnunk. Nem találtunk be, de keményen küzdöttünk és sok lehetőséget alakítottunk ki."

A brazilt honfitársáról, a remekül teljesítőVinícius Júniorról is faggatták. „Igazságtalan lenne csak róla beszélni. Ő vakmerő, bátor és semmitől sem fél. Korához képest elképesztően magas szinten futballozik."

„Sokra tartjuk a Király-kupát. A Real Madrid is ugyanannyira szeretett volna a döntőben szerepelni, mint mi. Az csak kifogás lenne, hogy ezt értéktelen trófeának tartjuk. Keményen kellett küzdenünk, hogy eljussunk idáig. Három góllal győztünk, ami nem könnyű. Kiváló eredmény ez számunkra, és erősebbé is tesz minket. Mi voltunk a jobbak, ami kifejezetten nehéz a Bernabéuban" – így a Barcelona védője, Jordi Alba a meccs után.

„Elértük az egyik idénybeli célunkat. Tudtuk, hogy ha gólt szerzünk, akkor kitámadnak, és így több területünk lesz. A meccseknek megvannak a pozitívumai és negatívumai, nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna" – mondta az összecsapást követően, Luis Suárez, aki két góllal vette ki részét a győzelemből.

A katalánok hármasa,Gerard Piqué a hétvégi meccs fontosságát emelte ki.

„Újabb komplikált mérkőzés lesz. Úgy tűnhet, hogy le vannak maradva, de ha nyernének ellenünk, akkor már csak hat pont lenne a különbség. Motiváltan fogunk odamenni. Szerencsések vagyunk, hogy nem egy sokgólos meccset nyertünk már meg itt. Megpróbáljuk elhódítani a Király-kupát, de jelenleg a szombati összecsapásra koncentrálunk. Az utóbbi években számos döntőben szerepelhettünk és meg is nyertük ezeket. Most is erre készülünk."

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Real Madrid–FC Barcelona 0–3(L. Suárez 50., 73. – 11-esből, Varane 69. – öngól)
Továbbjutott:
a Barcelona, 4–1-es összesítéssel

A másik elődöntő
CSÜTÖRTÖK

21.00:Valencia–Real Betis (Tv:Sport2)

Legfrissebb hírek

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
23 órája

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29

Tovább tart a Vinícius-krízis a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 09:22

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 23:17

„Ennél a klubnál a döntetlen is tragédiának számít...” – Arbeloa az Albacete elleni blama után

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 09:01

Király-kupa: tizenegy hiányzó – Mbappé, Bellingham és Rodrygo sincs ott a Real Madrid keretében

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 14:44
Ezek is érdekelhetik