Barca: 2024-ig hosszabbított a saját nevelésű hátvéd

2019.02.28. 15:55
null
Jordi Alba 2024-ig hosszabbított a Barcelonával (Fotó: AFP)
A 29 éves Jordi Alba szerződése 2020 nyarán járt volna le, az új megállapodás értelmében viszont 2024-ig maradhat a Barcelona labdarúgója. A bekk új kivásárlási ára 500 millió euró lett – számolt be a katalán klub hivatalos honlapja.

 

A spanyol élvonalbeli FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu a Marcának adott nyilatkozatában már két héttel ezelőtt biztosította a csapat drukkereit, hogy Jordi Alba és Lionel Messi sem távozik a közeljövőben.

A 67-szeres válogatott spanyol bekkel most jutottak megállapodásra, ennek értelmében 2024 nyaráig maradhat a katalán gárdánál, a kivásárlási árát pedig 500 millió euróra emelték.

Alba gyerekként a Barcelonában kezdett futballozni, 2005-ben került el a csapattól, hogy a Valenciánál két évvel később már profi szerződést kapjon. 2012 nyarán tért vissza nevelőegyesületébe, ahol azóta 282 tétmérkőzésen védő létére lőtt 14 gólt és 20 gólpasszt is adott.

Az együttessel eddig négyszer lett spanyol bajnok és szintén négyszer Király-kupa-győztes, emellett a 2014–2015-ös kiírásban a Bajnokok Ligáját is megnyerte.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17