Barca: a Dortmund is vinné a katalánok kiszemeltjét

2017.12.13. 12:53
Több európai élklub kívánságlistáján is szerepel Yerry Mina, a Palmeiras futballistája.

Ezt Jair Mina, a 23 esztendős védő ügynöke árulta el, miután az elmúlt napokban rengeteg pletyka látott napvilágot, miszerint a Barcelona állítólag megállapodott a kolumbiai válogatott játékossal, s Yerry Mina 9 millió euró ellenében a gránátvörös-kékekhez szerződik.Yerry Mina 9 millió euró ellenében a gránátvörös-kékekhez szerződik.

Most azonban kiderült, erről egyelőre nincs szó.

„Jelenleg semmiféle kapcsolat sincs a Barcelonával – idézi a Cope a futballista ügynökét. – Korábban beszéltem Robert Fernándezzel (a Barca sportigazgatója – a szerző), ám akkor nem történt előrelépés az ügyben, Yerry pedig továbbra is a Palmeiras játékosa.”

„Fontos, hogy a katalánoknak tudatniuk kell velünk, mi a szándékuk, hogyha már januárban meg akarnak állapodni, ami egyébként Yerryt nagy örömmel töltené el. Egyébként más klubok is bejelentkeztek érte, melyek kapcsolatban is állnak a Palmeirasszal – ilyen a Borussia Dortmund, amely a Barcelonához hasonlóan szintén érdekes lehetőség az ügyfelemnek. Hivatalos ajánlatról egyelőre nincs szó, de Yerry szívesen csatlakozna a német egyesülethez.”

 

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
10 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
15 órája

Európai kézilabdaligák: Szikora Melinda tíz védést mutatott be a BVB-ben

Kézilabda
Tegnap, 22:49

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26
Ezek is érdekelhetik