Barcelona: az elnök már tavaly felkészült Neymar távozására

MTI MTIMTI MTI
2017.08.07. 19:14
null
Neymar távozása után sem áll meg az élet a Barcelonánál (Fotó: AFP)
Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona klubelnöke már tavaly gyanította, így felkészült arra a lehetőségre, hogy Neymar még a szerződése lejárta előtt elhagyja a labdarúgócsapatot.

 

„Gyanítottuk, hogy Neymar elhagyni készül a klubot, így a kivásárlási árát 222 millió euróra emeltük” – utalt a klubelnök a brazil támadó 2016-ban megújított szerződésére. Bartomeu hozzátette, ezek után már nyugodtak maradtak, mert tisztában voltak vele, „bármi történhet Neymarral, a Barcelona csak nyerhet”.

Az elnök az egyesület hétfői kongresszusán elmondta: a Neymar-ügy árnyékot vetett a csapat tengerentúli felkészülésére, mert a játékosokat mindenhol erről kérdezték, miközben az érintett hivatalosan csak múlt szerdán jelentette be a döntését.

„Mindig tisztességesen bántunk vele, és több tiszteletet vártunk volna tőle” – utalt Neymar viselkedésére Bartomeu, aki hangsúlyozta, hogy „egyetlen játékos sem áll a Barca felett”.

„Mindennek van egy határa" – jelentette ki az elnök, aki Lionel Messi és Andrés Iniesta klubhűségét említette. „Mindenkinek példát mutatnak, aki a klubunk színeit viseli.”

Bartomeu szerint a Barca felkészült a „Neymar nélküli” életre, és a brazilnak Messivel, valamint Luis Suárezzel alkotott támadótriója helyett – ez a csapatrész az elmúlt három idényben döntően meghatározta a gárda eredményességét – inkább a csapatra összpontosítanak.

Neymar 2013-ban szerződött a Barcelonához, amelyben az elmúlt négy szezonban 105 gólt szerzett, valamint nyert nyolc trófeát, közte két bajnoki címet, három spanyol Király-kupát és egy Bajnokok Ligáját.

A 25 éves brazil támadó szerződtetését csütörtökön jelentette be a PSG, amely kifizette a katalán egyesületnek a világcsúcsot jelentő 222 millió eurós (67.6 milliárd forintos) kivásárlási árat.

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
21 órája

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
2026.06.29. 08:16

Hamilton: Nagyon vagány volt, amit Neymar írt

Foci vb 2026
2026.06.25. 20:41

Neymar a visszatéréséről beszélt

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:14

Neymar fiát a biztonsági őrök állították meg – videó

Foci vb 2026
2026.06.25. 04:53

Neymar a pályán – először játszott ezen a világbajnokságon!

Foci vb 2026
2026.06.25. 01:46

Tényleg játszik Neymar Skócia ellen? Ha igen, mennyit?

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:42

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05
Ezek is érdekelhetik