Barcelona: Messi Angliából is kaphat csapattársakat

2017.05.02. 09:44
null
Verratti és Messi csapattársak lehetnek a nyártól (Fotó: AFP)
Még a futó szezonban is harcban áll a bajnoki címért, de már a következő idényt tervezi a Barcelona futballcsapata. A katalánok a hírek szerint négy játékossal – két védővel, egy középpályással és egy irányítóval – tárgyalnak.

 

A madridi As úgy tudja, hogy a klub vezetői a nyáron négy fiatal játékossal kezdik meg az öregedő keret átalakítását. A két védő közül a nagyobb fogás Héctor Bellerín lenne, az Arsenal 22 éves jobbhátvédje 2003–2011 között a Barcánál nevelkedett, de végül Angliában mutatkozott be a felnőttek között.

A Mundo Deportivo úgy értesült, hogy Roberto Fernández sportigazgató felvette a kapcsolatot az angolokkal, és talán sikerül kialkudnia a 30 millió eurónál olcsóbb vételárat.

Theo Hernández sem sokkal olcsóbb, őt 24 millióért adná az Atlético Madrid. A 19 éves francia balhátvéd jelenleg az Alavésben szerepel kölcsönben.

A középpályára Marco Verratti érkezhet, de érte kell talán a legnagyobb harcot folytatni majd. Az olasz válogatott játékost ugyanis hívja a Bayern München, illetve a Juventus is, ám a PSG tulajdonosa, Nasszer al-Khelaifi jelezte, a 80 millió eurót érő klasszisáért hiába is kilincselnek, nem hallgatja meg az ajánlatokat.

Az irányító posztjára Philippe Coutinho, a Liverpool brazil válogatottja a kiszemelt.

A spanyol források szerint ezekhez a ügyletekhez a klub játékoseladásból szeretné előteremteni a forrásokat, a hírek szerint Arda Turan, Denis Suárez és Jérémy Mathieu az elsők között lehet, akiktől megválnak.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09