Spanyolország: a Barca B elleni 0–12 után őrizetben az edző

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 19:58
A spanyol rendőrség őrizetbe vette Filippo Vito Di Pierrót, a harmadosztályú Eldense labdarúgócsapatának olasz vezetőedzőjét, mert felvetődött a gyanú, hogy a Barcelona B ellen elszenvedett 12–0-s vereség előre megbeszélt eredmény volt.

A rendkívül kínos kudarc után az együttes néhány játékosa tett panaszt a trénerre a klubelnöknél, aki ezt követően rögtön kezdeményezte az olasz befektetőkkel nemrég megkötött tulajdonosi szerződés felbontását, továbbá ideiglenesen felfüggesztette a klub sporttevékenységét.

Az Eldense támadója, Cheikh Saad a vereség után a helyi sajtónak elárulta: négy csapattársa volt beszervezve, de neveket nem említett. Állítása szerint az volt a kérés, hogy a félidőben 0–8-ra álljanak, a végeredmény pedig 0–12 legyen. A valóságban aztán minden így is történt, az utolsó gól a 91. percben született.

„A végén kiderül majd minden" – mondta Saad, aki nem volt hajlandó pályára lépni a mérkőzésen.

David Aguilar klubelnök a történtekről úgy nyilatkozott: az egyik játékosa jelezte, hogy fogadási csalás készül a Barcelona B elleni bajnokin. A sportvezető ebből annyit vett észre, hogy az összeállítást illetően az olasz edző több meglepő döntést hozott. A szakember ugyanis olyanokat jelölt a kezdőbe, akik a közelmúltban nem játszottak rendszeresen.

Legfrissebb hírek

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.18. 23:12

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00
Ezek is érdekelhetik