Real Madrid: Zidane elárulta, mi lesz Morata sorsa

2016.07.31. 13:11
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid magyar idő szerint szombat este 3–2-re legyőzte a Chelsea-t felkészülési mérkőzésen. A találkozót követően Zinédine Zidane, a királyiak vezetőedzője többek között Jesé és Álvaro Morata jövőjéről is szót ejtett.

Jesé kapcsán az utóbbi időben a Paris Saint-Germain érdeklődéséről lehetett hallani, sőt Unai Emery, a PSG vezetőedzője el is ismerte, hogy a párizsi klub szívesen látná soraiban a 23 éves támadót.Jesé kapcsán az utóbbi időben a Paris Saint-Germain érdeklődéséről lehetett hallani, sőt Unai Emery, a PSG vezetőedzője el is ismerte, hogy a párizsi klub szívesen látná soraiban a 23 éves támadót.

„Tárgyalásban áll egy másik klubbal, de még nem tudunk konkrétumot, ezért nem játszott” – mondta Zidane a Michiganben rendezett meccset követően, amelyen Jesé nem kapott lehetőséget.

A francia szakember Álvaro Moratára is kitért. A Juventustól visszavásárolt spanyol válogatott csatárral kapcsolatban felvetődött, hogy Angliában folytatja a pályafutását, ám Zidane lehűtötte a kedélyeket.

„Morata a Real Madrid játékosa, és elégedettek vagyunk vele. Hazatért, nálunk szerepel az új idényben” – szögezte le a vezetőedző.

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
23 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41