Barca: távozott a csodagyerek, irány a Bundesliga!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 20:28
null
Alen Halilovic négy évre írt alá a Hamburghoz (Fotó: Twitter/Hamburger SV)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be, hogy eladta horvát tehetségét, Alen Halilovicot a Hamburgnak. A németek ötmillió eurót fizettek a 20 esztendős támadóért, akire a következő két évben visszavásárlási joga van a katalánoknak.

 

A horvát játékost 2014-ben igazolta át a Barcelona a Dinamo Zagrebtől. Első spanyolországi szezonját a tartalékcsapatnál, a másodikat kölcsönben a Sporting Gijónnál töltötte. Az andalúziai együttesben 36 bajnokin lépett pályára, három gólt szerzett és öt gólpasszt osztott ki.

A Hamburg ötmillió eurót fizetett Halilovicért, aki négy évre írt alá, a Barcelona azonban belefoglalt a szerződésbe egy záradékot, amely szerint a következő két évben 10 millió euróért visszavásárolhatja a csodagyereknek kikiáltott futballistát.

Halilovic a Hamburgban a 23-as mezt viseli majd.

Legfrissebb hírek

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:44

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik