Real: C. Ronaldo megegyezett egy másik csapattal – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.11. 14:54
null
Irány Párizs? (Fotó: Action Images)
Francia lapértesülések szerint Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának klasszisa megegyezett a Paris Saint-Germainnel, ám ez még nem jelenti azt, hogy a nyártól már az Eiffel-torony árnyékában hűsölhet szabadidejében a portugál.

 

A klubváltás évek óta téma a nemzetközi sportsajtóban, ám Cristiano Ronaldo továbbra is a blancókat erősíti, ráadásul egyelőre nincs a levegőben a váltás szele.

A Le Parisien azonban úgy tudja, a Paris Saint-Germain egyezségre jutott a portugállal, ám egyelőre nem a konkrét átigazolást illetően.

A franciák beszámolója szerint az előszerződésben annyi szerepel, hogy ha a Real klasszisa úgy dönt, távozik, először a PSG vezetőségével kell leülnie tárgyalni.

Ha valóban igaz az értesülés, ez még akkor sem jelent önmagában semmit, hiszen ha CR úgy dönt, Madridban fejezi be pályafutását, a szerződéssel nem megy semmire a párizsi együttes.

Ha azonban egy nap valóban váltani akar…

Legfrissebb hírek

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
9 órája

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42