Barcelona: Neymart nagyon elszomorítja, de nem reagál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.19. 16:30
null
Neymar a Barcelona hétfői edzésén (Fotó: Reuters)
Neymar négy gólt szerzett a Barcelona szombati bajnoki mérkőzésén, de nemcsak erről kérdezték a lefújás után, hanem a szerződése körüli találgatásokról, valamint a Santosról is.

 

Mint ismert, a brazil klub vezetői féléves eltiltást kérnek a FIFA-tól Neymarra, mert úgy vélik, nem kapták meg érte a megfelelő ellenértéket, amikor a Barcelonához igazolt. A nemzetközi szövetség vizsgálódik.

„Nem kívánok beszélni a Santosról, számomra az a történet már lezárult. Természetesen nagyon elszomorít, ami történik, de nem véleményezem” – zárta rövidre a témát Neymar.

Nemrégiben Roberto Fernández, a Barcelona sportigazgatója azt nyilatkozta: olyan szerződésen dolgoznak, amelyikkel Neymart pályafutása végéig a klubnál tarthatják.

„A szerződéshosszabbítás ügye sínen van, noha még sok év hátravan a mostani megállapodásból is. Nyugodtan várom a fejleményeket, és a drukkerek is megnyugodhatnak, alá fogok írni” – mondta a brazil világklasszis a beIN Sportsnak.

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2 órája

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
Tegnap, 11:57

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
2026.06.29. 08:16

Hamilton: Nagyon vagány volt, amit Neymar írt

Foci vb 2026
2026.06.25. 20:41

Neymar a visszatéréséről beszélt

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:14

Neymar fiát a biztonsági őrök állították meg – videó

Foci vb 2026
2026.06.25. 04:53

Neymar a pályán – először játszott ezen a világbajnokságon!

Foci vb 2026
2026.06.25. 01:46

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49
Ezek is érdekelhetik