FIFA: Zico vitára hívta a többi elnökjelöltet

MTI MTIMTI MTI
2015.09.01. 21:11
Vitára hívta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki címéért versengő jelölteket Zico, aki maga is pályázik a pozícióra.

A játékosként világbajnoki bronzérmes brazil jelölt e-mailben kereste meg vetélytársait, az európai szövetséget (UEFA) vezető Michel Platinit, a dél-koreai Csung Mong Junt, a libériai Musa Bilityt, valamint a trinidadi David Nakhidet.

„Mindannyian egyetértünk abban, hogy a FIFA-nak sokkal szervezettebbnek, átláthatóbbnak és demokratikusabbnak kell lennie – áll Zico üzenetében. – A változás nem egy esemény, hanem folyamat, amelynek egy tiszta választással kell nekivágnunk.”

A 62 éves sportvezető kifejtette, fontos, hogy a tagországok képviselői minél többet megtudjanak a jelöltekről, és mielőbb megismerjék az elképzeléseiket.

A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Joseph Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

A május végi kongresszus nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be.

Legfrissebb hírek

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
2026.11.05. 15:25

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
2026.11.03. 19:57

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54