La Liga: 10 emberrel zárt és mázlija volt a Sevillának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.21. 22:20
Gól nélküli döntetlennel indult a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2015–2016-os idénye, a Málaga–Sevilla találkozón pedig a meccset tíz emberrel befejező vendégek örülhetnek jobban, hogy nem született gól.

Az Európa-liga-győztes Sevilla keretében jelentős változások történtek, de a Barcelona elleni európai Szuperkupa-meccsen láthattuk, nem gyengült a csapat – a Málagánál már jóval kevesebb mozgás volt a keretben.

A kék-fehérek az előző idényben a tabella kilencedik helyén végeztek 50 ponttal, míg a Sevilla az ötödik helyen „haladt át a célvonalon”, 76 ponttal. Ezt akár látványos különbségnek is nevezhetnénk, de itt az új idény, jár a tiszta lap!

A Málaga természetesen nem is állt be a hazai közönség előtt az andalúziai együttes ellen, és szép számmal voltak is helyzeteik a kék-fehéreknek – más kérdés, hogy a távoli löketek jóval elkerülték a 11-szeres portugál válogatott Beto kapuját.

A fordulás után is jóval több lehetőségük volt a hazaiaknak, dolgozott is Beto, de a hőn áhított gól nem akart jönni.

Pedig a 69. perctől emberelőnyben volt a hazai csapat Steven N’Zonzi kiállítását követően, de ez sem segített. Maradt hát a 0–0 – az eredmény pedig most a Sevillának hízelgő.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
1. FORDULÓ

Málaga–Sevilla 0–0

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik