Barcelona: Dani Alves a Man. Unitednél köt ki - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 09:55
null
Dani Alves a „vörös ördögöknél” köthet ki (Fotó: Action Images)
Gyakorlatilag hetente jelennek meg ellentétes információk Dani Alves jövőjével kapcsolatban, az egyik héten úgy tűnik, hogy marad a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelonában, a következőben pedig már a távozására nagyobb az esély. Most ismét ez utóbbi hangok erősödtek fel.

 

Olyannyira, hogy a The Guardian szerint igencsak jó esély kínálkozik rá, hogy a 32 éves jobbhátvéd a Premier League-ben köt ki, információja szerint ugyanis a Manchester United áll a legjobban a brazil futballistáért folyó küzdelemben.

A 79-szeres brazil válogatott bekk szerződése a nyáron lejár a katalánoknál, a jövőjével kapcsolatban pedig egyelőre annyit árult el, hogy a Juventus elleni Bajnokok Ligája-finálé – szombaton este 20.45-kor játsszák, az összecsapást természetesen élőben közvetíti a Nemzeti Sport Online! – után határoz.

A „vörös ördögök” a nyáron mindenképpen szeretnének igazolni egy jobb oldali hátvédet, és az átigazolási összeg hiánya még a kora ellenére is vonzó célponttá teszi Dani Alvest.

A Barcelona játékosa jelenleg heti 120 ezer fontot keres, ezt az összeget pedig könnyedén biztosíthatja, sőt, akár még növelheti is a Manchester United. Az angol klub helyzetét javítja, hogy Alves kijelentette, nem akar a Paris Saint-Germainhez igazolni.

Amennyiben Dani Alves mégsem Manchesterben köt ki, a United figyelme az Evertont erősítő Séamus Colemanre vagy a PSG-nél játszó Gregory van der Wielre irányulhat.

Legfrissebb hírek

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
8 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34
Ezek is érdekelhetik