Real: Ramosszal nem játszom szerencsejátékot - Ancelotti

Vágólapra másolva!
2015.05.08. 15:35
Carlo Ancelotti, a spanyol bajnokságban szereplő Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője semmi kockázatot nem lát abban, hogy ha ad még lehetőséget Sergio Ramosnak a középpályán, és annak sem érzi szükségét, hogy leüljön beszélgetni Gareth Bale-lel.

„Még nem döntöttem el, hogy ismét a középpályán játszatom-e Ramost, de mivel több poszton is képes nagyszerű teljesítményre, ezért nincs kizárva ez a lehetőség – mondta a madridiak olasz szakvezetője. – Tudom, hogy a torinói nem volt jó mérkőzése, de ez még nem jelenti azt, hogy nem is tud a középpályán helytállni. Nem azért játszott ő, mert nem bízom a többi középpályásomban, meccstől függően határozok a felállásról. Nem játszom szerencsejátékot azzal, ha Ramost a középpályán szerepeltetem. Láthattuk, hogy az Atlético Madrid és a Sevilla ellen is bejött.”

Ancelotti a spanyol hátvédet annak ellenére szerepeltette a védelem előtt, hogy olyan kimondott középpályások ültek a kispadon, mint Sami Khedira, Lucas Silva vagy éppen Asier Illarramendi. Ramos a Juventus ellen idegenben 2–1-re elveszített BL-elődöntőn idegenül mozgott ezen a poszton, a mérkőzés után pedig éles kritikákat kapott. Edzőjétől azonban a jelek szerint továbbra is bizalomra számíthat a poszton.

Ancelotti kitért Bale gyenge teljesítményére is, aki kevesebbszer ért labdába, mint a Real kapusa, Iker Casillas.

„Bale-nek nem volt jó mérkőzése, de ez elmondható az egész csapatról. Fölösleges külön leülni vele beszélni erről. A Valencia ellen majd jól teljesít, ahogy az egész csapat. Célunk továbbra is a spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerése.”

Az olasz mester megerősítette, hogy Karim Benzema sérülése után visszatér a keretbe.

„Még nincs ugyan százszázalékos állapotban, de már bevethető. Szombaton döntök arról, hogy leültetem-e a kispadra vagy sem.”

Legfrissebb hírek

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Nem volt kérdés: az Atlético a Mallorca legyőzésével folytatta menetelését

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 16:25

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06

Ezúttal sem brillírozott, de a három pontot begyűjtötte a Real Madrid a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 15:58

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Kylian Mbappé megsérült – eljött Vinícius Júnior ideje?

Spanyol labdarúgás
2026.01.02. 09:32
Ezek is érdekelhetik