Barca: Xavinál eltört a mécses, könnyek között búcsúzott - videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 13:31
null
Xavi utoljára játszott bajnoki meccset a Camp Nouban (Fotók: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) utolsó, 38. fordulójában az FC Barcelona hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Deportivóval. A katalánok csapatkapitánya, Xavi az utolsó bajnoki meccsét játszotta a Camp Nouban, a klub és a társak megadták a módját a 35 éves ikon búcsúztatásának. A középpályás nem is tudta kontrollálni az érzelmeit, az ünnepségen többször is könnybe lábadt a szeme.

A korábbi spanyol válogatott játékos 24 évig állt a Barcelona kötelékében, az első csapatban 1998 óta, vagyis tizenhét éve futballozott. Nevelőegyesületével nyolcszor nyerte meg a bajnokságot, hatszor a spanyol Szuperkupát, háromszor a Bajnokok Ligáját, kétszer a Király-kupát, az európai Szuperkupát, valamint a klubvilágbajnokságot. De a mostani idényben vár még rá az Athletic Bilbao elleni Király-kupa-, valamint a Juventus elleni BL-döntő.

Xavi nyolcadszor lett bajnok a Barcelonával
Xavi nyolcadszor lett bajnok a Barcelonával

Xavi kezdőként lépett pályára a szezon utolsó bajnokiján, a Deportivo elleni meccsen, amelyen Luis Enrique a 86. percben a szurkolók óriási üdvrivalgása közepette lecserélte. A katari al-Szaddhoz távozó futballistánál először ekkor tört el a mécses.

A lefújást követően a Depor futballistái megünnepelték a bennmaradást, majd átvették a főszerepet a hazai játékosok, akikhez csatlakoztak családtagjaik is – így fordulhatott elő, hogy többek között Lionel Messi, Andrés Iniesta, Gerard Piqué, Claudio Bravo és Luis Suárez gyermekei is a pályán ünnepelték a Barcelona huszonharmadik bajnoki címét.

Messi és kisfia
Messi és kisfia

A trófea átvétele után előbb Luis Enrique, majd Iniesta szólt a Camp Nou közönségéhez.

„Mindenki számára nagyon különleges nap a mai, a bajnoki cím után a Király-kupa és a Bajnokok Ligája megnyerését is szeretnénk megünnepelni. Másrészt lehetőségünk volt évekig együtt játszani egy kivételes labdarúgóval, a klub és a világfutball legendájával. Köszönöm, amit az utóbbi években tanítottál nekem” – mondta Iniesta miközben fogta a kislánya kezét, aztán átadta a szót az ünnepeltnek.

A Xavi és Iniesta beszéde közötti pillanatok
A Xavi és Iniesta beszéde közötti pillanatok

„Köszönök szépen mindent – kezdte Xavi, aki ezt követően néhány másodperces szünetet tartott, amíg erőt vett magán, hogy könnyeivel küszködve ismét megszólaljon. – A világ legbüszkébb emberévé tettetek engem ma, illetve az elmúlt tizenhét szezon során. A Barcelona a világ legjobb egyesülete. De még nincs vége. Ahogy az edzőnk is mondta, a Király-kupát és a Bajnokok Ligáját is szeretnénk megnyerni.”

Xavit a levegőbe dobálva búcsúztatták a társak
Xavit a levegőbe dobálva búcsúztatták a társak

„Hogy nekem hiányzik-e majd jobban a Barca, vagy a Barcának én? Nekem a Barca, nem kérdés. A beszédem során kicsit ideges voltam, ezért elfelejtettem megemlíteni Zubizarretát, akinek szeretnék gratulálni a bajnoki címhez” – tette hozzá a fiesztát követő villáminterjúban

A meghatódott Xavi ezek után futott egy tiszteletkört a Camp Nouban, majd kezelésbe vették csapattársai, akik a levegőbe dobálva búcsúztatták távozó kapitányukat.

XAVI BÚCSÚZTATÁSA

A klub ezzel a búcsúvideóval kedveskedett Xavi számára.

A MECCS UTÁNI ÜNNEPLÉS VÁGATLANUL

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
2026.02.04. 09:10

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28
Ezek is érdekelhetik