Barcelona: Rosell és Bartomeu összesen 10 év börtönt kaphat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.23. 12:59
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint José Perals spanyol ügyész Sandro Rosellre, a Barcelona korábbi elnökére hét év és három hónap, míg Josep María Bartomeura, a katalán klub jelenlegi első emberére két év és három hónap börtönbüntetést kért hűtlen kezelés és adócsalás vádja miatt.

A Barcelona korábbi és mostani elnöke Neymar szerződtetésekor olyan „labirintust” hozott létre különböző szerződésekkel, amelyekkel megpróbálták eltitkolni a csatár valós vételárát.

A katalán klub 2013 nyarán – eredeti közleménye szerint – 57 millió euróért szerezte meg Neymart, ugyanakkor Ruz azt mondta, ez az összeg valójában legalább 83.3 millió euró volt, így a vád szerint az egyesület valamivel több mint 2.8 millió euróval kevesebb adót fizetett be, mint kellett volna.

Az ügyben az egyik klubtag, Jordi Cases nyújtott be bírósági keresetet, amelyben hűtlen kezeléssel vádolta meg Sandro Rosell akkori elnököt azt állítva, hogy hamis szerződéssel eltitkolta, mennyit is fizetett valójában a Barcelona a brazil csatárért.

Rosell azóta már lemondott posztjáról, igaz, utódja, Josep Bartomeu is megerősítette, hogy 57 millió euróba került a játékos. Ugyanakkor néhány nappal azt követően, hogy a spanyol államügyészség tavaly februárban adócsalás vádjával eljárást indított, a Barcelona elővigyázatosságból 13.6 millió euró adót befizetett utólag – Pablo Ruz bíró pedig további 33 millió eurós bírság kiszabását kérte a katalánokra.

Bartomeu tavaly januárban lett a Barcelona elnöke, s alig egyéves regnálása után a nyárra előrehozott választást hívott össze, pedig a mandátuma a 2015–2016-os idény végéig szól.

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 13:56

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00