A világ tetején 16 évesen - bemutatták Madridban „CR utódját”

2015.01.22. 15:17
null
Ramos, Cristiano Ronaldo és az utód? (Fotó: sporten.com)
Hivatalosan is bemutatták a Real Madrid közönségének a Santiago Bernabéu Stadionban Martin Ödegaardot, a blancók Norvégiából szerződtetett 16 esztendős új szerzeményét.

Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid megegyezett a norvég Strömsgodsettel, és szerződtette a mindössze 16 éves, háromszoros norvég A-válogatott Martin Ödegaardot.

Az európai topklubok által körbeudvarolt Ödegaard a múlt héten döntött édesapjával egyetértésben arról, hogy hosszú távú szerződést ír alá a madridiakkal. Az átigazolás összege nem ismert, de állítólag szerint 2-3 millió euró (az AFP hírügynökség szerint 4 millió) körül mozoghat, és sajtóértesülések szerint a norvég 105 ezer eurót tehet zsebre hetente – többet mint Isco.

A játékos bemutatásával egy időben a Marca közölt egy cikket, mely szerint a Barcelona az utolsó pillanatban megpróbálta meghiúsítani Ödegaard Madridba szerződését. A katalánok állítólag csak elővásárlási jogot szerettek volna, és míg nem igazolhatnak, addig Norvégiában futballozhatott volna a tini. Ödegaard azonban nem akart várni, inkább a Realt választotta.

Számot még nem kapott (Fotó: realmadrid.com)
Számot még nem kapott (Fotó: realmadrid.com)

Csütörtök délelőtt a játékos átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd délután – jó másfél órás csúszással – a Bernabéuban is bemutatták, miután a fiatal játékos lepacsizott új társaival.

Cristiano Ronaldóék lelkesen fogadták a norvégot, a portugál klasszis mosolyogva közölte is azonnal: „Egy nap én is megöregszem, és akkor neked kell pótolni!"

„Több lehetőségem is volt, minden opciót átgondoltunk édesapámmal, és végül a Real Madrid mellett döntöttem, mivel Madridban minden megvan ahhoz, hogy a csúcsra érjek. Ennél jobb helyre nem kerülhettem volna. Mindegy, hol kapok lehetőséget, bizonyítani akarok" – kezdte a sajtótájékoztatót Ödegaard.

„Ödegaard a Castillában mutatkozhat be, a szezon végéig ott futballozik, de Carlo Ancelotti folyamatosan figyeli majd a teljesítményét, és bármikor felhívhatja az első csapathoz. Biztos vagyok benne, hogy fényes jövő áll legújabb játékosunk előtt” – mondta Emilio Butragueno, a Real Madrid korábbi kiváló támadója, jelenlegi nemzetközi igazgatója.

Ez azt jelenti, hogy a fiatal tehetség Zinedine Zidane segítségével illeszkedhet be a madridi életbe. A feltételek adottak, ki tudja, mit hoz a jövő...

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior a Real Madrid történelmének legrosszabb tizenegyesrúgója a XXI. században

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 11:25

Lamine Yamal remek góljával nyert a Barcelona a Bilbao otthonában

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 22:55

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

A Real Madrid edzője szerint Vinícius Júnior áldozat, nem provokátor

Spanyol labdarúgás
2026.02.20. 20:40

Egygólos Villarreal-győzelem a bepótolt tartományi derbin a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 22:34

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

A Real Madridnak is van magyar kapusa, nemcsak a Barcelonának és a Liverpoolnak

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 16:44
Ezek is érdekelhetik