Király-kupa: 12-0 után ünnepelt a Barca ellen a Huesca

2014.12.16. 23:55
null
Pedro egy félidő alatt három gólt szerzett a Huesca ellen (Fotó: Action Images – archív)
A spanyol labdarúgó Király-kupában a Barcelona hazai pályán 8–1-re legyőzte a harmadosztályú Huescát, így a katalán óriás 12–1-es összesítéssel jutott tovább a következő fordulóba. A vendégek Gaspar Gálvez révén a 86. percben szerezték meg a „becsületgóljukat”, aminek játékosaik jobban örültek, mint a hazaiak egy-egy találatnál.

Az első mérkőzés 4–0-s idegenbeli sikere után a visszavágóra nem sok izgalom maradt a Barcelona–Huesca párharcban, a kilátogató 44 884 néző a gólzáporos meccs reményében válthatta meg belépőjét. Kicsit lassan melegedett bele a kezdőben nyolc spanyol játékossal felálló katalán gárda, ám aztán Pedro belökte a motort, még a szünet előtt triplázott, a drukkerek pedig alig győzték összecsapni a tenyerüket.

A karrierje során harmadik barcás mesterhármasát jegyző támadó Munir elegáns előkészítéséből fejessel kezdte meg a gólgyártást a 20. percben, hat perccel később jött egy higgadt befejezés a bal alsóba, míg a 43. percben egy nagy felső sarkos gól a bal felsőbe, utóbbi előtt ráadásul Sergi Roberto és Andrés Iniesta is betalált, így már szünetben 5–0 volt az állás.

A második félidőben visszavett a tempóból Luis Enrique együttese, az álmos játszadozást iskolás gólok törték meg, Adriano, Adama Traoré és Sandro is egy-egy kiugratást követően talált a kapuba, amikor gyakorlatilag őrző nélkül maradtak. A Barcelona nyolc találatából hetet olyan spanyol játékos szerzett, aki a La Masiáról került a csapatba.

A legnagyobb ünneplés mégis a 86. percben volt a pályán, amikor a vendégek – 12–0-s összesítésbeli hátránynál – eljutottak a Barca kapujáig, és Gaspar Gálvez révén túl is jártak Jordi Masip kapus eszén. A Barcelona 8–1-re nyert, és 12–1-es összesítéssel jutott tovább.

Pedróék a következő körben az Elche–Valladolid párharc (1. m.: 0–0) győztesével találkoznak.

A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEKEN

A Rayo Vallecano hiába vezetett 3–1-re és 4–2-re is a visszavágón, a Valencia egyenlített és bejutott a nyolcaddöntőbe.

Az első mérkőzést a Valencia 2–1-re megnyerte, míg a másodikon már a nyolcadik percben előnybe került Paco Alcácer révén. A szünetre azonban a Vallecano kétgólos előnnyel vonult, Jozabed, Alejandro Pozuelo és Jonathan Pereira is betalált.

A második játékrész elején Morcillo a saját kapujába talált, de Adrián Embarba góljával ismét két góllal vezetett a Rayo. A 65. percben Alcácer újra bevette a kaput, a 71. percben Rodrigo pedig egyenlített. A támadót tíz perccel később kiállították, de a Valencia így is megtartotta a döntetlent, és továbbjutott.



ACelta Vigo–Las Palmason a 92. percig hosszabbításra állt a találkozó, ám a 92. percben Fabián Orellana továbblőtte a hazaiakat.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Almería–Real Betis 2–1
(Míchel 59., Zongo 74., ill. Perquis 78.)
Továbbjutott: az Almería, 6–4-es összesítéssel
Barcelona–Huesca 8–1
(Pedro 20., 26., 43., Sergi Roberto 29., Iniesta 39., Adriano 68., A. Traoré 78., Sandro 83., ill. G. Gálvez 86.)
Tj: a Barcelona, 12–1-gyel
Valencia–Rayo Vallecano 4–4 (P. Alcácer 8., 65., Morcillo 46. – öngól, Rodrigo 71., ill. Jozabed 20., Pozuelo 23., J. Pereira 38., Embarba 61.)
Tj: a Valencia, 6–5-tel
Celta Vigo–Las Palmas 3–1 (Larrivey 19., Mina 50., Orellana 92., ill. Nauzet 53.)
Tj: a Celta Vigo,
5–4-gyel

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
13 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
18 órája

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26
Ezek is érdekelhetik