Valencia: mentőcsomag Paco megtartásáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.10. 13:37
null
Paco (balra) ázsiója megnőtt, a Valencia most kapkodhat (Fotó: Reuters)
Azonnali cselekvésre kényszeríti a Valencia labdarúgócsapatának vezetőit, hogy Paco Alcácer bemutatkozott a spanyol nagyválogatottban, majd első tétmeccsén, immár kezdőként góllal vette ki a részét a Macedónia elleni 5–1-es győzelemből. A spanyolok próbálják magukhoz láncolni a 21 éves támadót, legalább annyira, hogy adott esetben jó pénzt kapjanak érte.

 

A saját nevelésű Paco 2012 januárjában mutatkozott be tétmeccsen a felnőttek között, azon a nyáron kölcsönadták a Getafénak, amelyben egy idényt húzott le. Akkor azonban szakmai körökben már tudott volt róla, hogy mocorog benne valami tehetség: a 2011-es U17-es Eb-ről hét találattal gólkirályként tért haza a korosztályos válogatottakban rendre foglalkoztatott támadó, aki után a Barcelona érdeklődött.

Most a Premier League-ből mutatkozik érdeklődés (Arsenal, Chelsea) az előző szezonban már egy fokkal feljebb lépő támadó után, aki a bajnokságban 23 meccsen hat találatot szerzett, az El-elődöntig menetelő gárdában 11 találkozón hét gólt vállalt.

Paco jelenleg érvényes valenciai szerződése 2016 nyarán jár le, értékét a transfermarkt.de 12 millió euróra teszi. A spanyol klub az új szerződésbe szeretne belefoglalni egy 30 millió eurós kivásárlási összeget, de közben azzal is tisztában van, hogy ezzel párhuzamosan a támadó fizetésemelését sem ússza meg.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült megegyezni, elmarad a Finalissima – hivatalos

Minden más foci
18 órája

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

A Real Madrid megszakította a Valencia jó hazai sorozatát

Spanyol labdarúgás
2026.02.08. 22:58
Ezek is érdekelhetik