Barcelona: taktikai hadrendet váltana Luis Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.04. 17:28
null
Barcelonai hagyományok: a támadószekció nagyon erős, a védekezés kérdőjeles (Grafika: goal.com)
Nemcsak a játékoskeretben, hanem a taktikai hadrendben is forradalmi változtatásokra készül Luis Enrique. A Barcelona labdarúgócsapatának nyáron kinevezett vezetőedzője kedveli ugyan a négy–három–hármas alapfelállást, de szívesen kipróbálná a három–kettő–három–kettes változatot is, amely csak első ránézésre új, valójában egy régről ismert három–öt–kettes hadrend újratervezése.

 

Pep Guardiola négyéves sikerei alatt a négy–három–hármas felállásra esküdött, de ettől adott esetben eltért. Amennyiben még ennél is nagyobb nyomást akart gyakorolni ellenfelére, akkor vette elő a három–három–négyet.

Kapusposzton a spanyol helyismerettel már rendelkező Claudio Bravóé lehet az edzői bizalom, a szintén nyáron szerződtetett Marc-Andre ter Stegen a jövő embere. A védelemben Gerard Piqué és Jordi Alba mellett Jeremy Mathieu kaphat szerepet, alternatívaként Marc Bartra kerülhet szóba, míg a korábban stabil kezdő Dani Alves pozíciója esetleges távozása miatt válhat kérdőjelessé.

A középpálya kettő plusz három fője védekező és támadó szekcióra osztódhat. Előbbiben Sergio Busquets, Ivan Rakitic és a védelemből végre ismét feljebb lépő Javier Mascherano kerülhet a csapatba. Utóbbi, ha inkább védekezni kell, előbbi, ha kreatívabb játékra van szükség.

A támadások felépítése Xavi Hernándezre (ha csak el nem igazol), még inkább, irányítóként a pálya közepén Andrés Iniestára vár elsősorban. Ha sikerül megszerezni Juan Cuadradót, akkor a világbajnokságon kitűnő teljesítményt nyújtó kolumbiai szerződtetése esetén könnyen kulcsemberré válthat a jobb szélen. Rakitic sokoldalúságát bizonyítandó itt sem okozna csalódást, miként Neymar sem, aki balszélsőként fickándozhat, ha végre kellő területet kap maga elé.

A támadósorban Lionel Messi és Luis Suárez helye atombiztosnak tűnik, már amennyiben az uruguayi fegyelmi ügyének (így vagy úgy) a végére ér. Addig is Neymar léphet egy sorral feljebb, vagy Pedro Rodríguez is lehetőséget kaphat. Utóbbi gyorsasága és cselezőkészsége akkor is jól jönne, ha Cuadradót mégsem sikerülne megszerezni a Fiorentinától.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
29 perce

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
48 perce

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35