Barca: Bravo nem tulajdonít nagy jelentőséget a hibájának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.07. 09:54
null
Bravónak szép megmozdulásai is voltak a Napoli ellen (Fotó: Reuters)
A Barcelona chilei válogatott kapusa, Claudio Bravo úgy véli, a kezdőcsapatba kerülésért folyó harcban nem lesz következménye annak, hogy a Napoli elleni, elveszített felkészülési mérkőzésen vastagon benne volt az olaszok győztes góljában. A Real Sociedadtól érkező játékos vetélytársáról, Marc-André ter Stegenről is szót ejtett.

 

„Luis Enrique nem beszélt velünk arról, hogy ki lesz az első számú kapus, de nem is kérünk tőle magyarázatot. Keményen készülünk, az edző pedig eldönti, melyikünk véd – mondta még a Napoli elleni előkészületi találkozó előtt Bravo, aki Ter Stegenre is kitért. – Számos dologban meglepett. Kiváló képességei vannak, és nagyon jól beszél spanyolul.”

A chilei kapus az olaszok ellen elszenvedett vereséget követően is készséggel állt az újságírók rendelkezésére, hibájának pedig nem tulajdonított nagy jelentőséget.

„Az ehhez hasonló dolgok megtörténnek a kapusokkal. Továbbra is keményen edzek, tudom, mire vagyok képes. Még mindig jobb egy felkészülési meccsen hibázni, mint a szezon későbbi szakaszában. Nem hiszem, hogy a hibám hatással lesz az első számú kapus pozíciójáért folyó versenyfutásban” – vélekedett Bravo.

A tapasztalt kapuvédő bakijáról Luis Enrique is szót ejtett.

„Jól játszott, nem fontos, hogy hibázott. Beszélhetnénk a többi csapatrészben elkövetett hibákról is, de mivel azok sokkal banálisabbak voltak, ezért senkinek nem tűntek fel” – mondta a Barcelona vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
28 perce

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
47 perce

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Tragikus vonatbaleset történt Toledóban, elhalasztották a Király-kupa mérkőzéseit

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 14:04

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17