Barcelona: nyári bárterasz nyílt a Camp Nouban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 18:48
null
A terasz elkészült, vendégekben aligha lesz hiány (Fotó: marca.com)
Rendhagyó kezdeményezés áll az érdeklődők szolgálatára a Camp Nouban – és juttatja plusz bevételhez a Barcelonát –, a stadion lelátójának egy részét ugyanis bárterasszá alakította át a klub.

 

 


A teraszon megpihenhetnek azok, akik belépőt váltottak egy stadiontúrára. A bár kínálatában frissítő alkoholos italok – sör, bor – éppen úgy megtalálhatók, mint különböző ételek, a tapasoktól a főételeken át egészen a desszertekig.


A látvány nyáron és üresen is impozáns az átépítés előtt álló, százezer néző befogadására képes létesítményben. Látogatóban pedig aligha lesz hiány a mai naptól augusztus közepéig nyitva tartó teraszon, hiszen a stadiontúra és a Camp Nou tőszomszédszágában található kétszintes shop a nyári időszakban turisták tízezreit vonzza.


Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
18 perce

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik