Barcelona: Enrique nem akarja, hogy Guardiolához hasonlítsák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 16:21
null
Luis Enrique egyelőre kényelmesnek találja a Barca kispadját (Fotó: Action Images)
Két nappal azt követően, hogy a Barcelona labdarúgócsapata bejelentette, szerdán be is mutatta új vezetőedzőjét, a korábban a klub második csapatát irányító Luis Enriquét.

„Azt reméljük, hogy ez a kezdete egy új Barcelonának, egy Barcelonának, amely újra izgalmas lesz. Alig várom, hogy meghalljam a klub himnuszát a Camp Nouban” – nyilatkozta a székfoglalón Luis Enrique, aki játékosként 1996 és 2004 között szerepelt a gránátvörös-kékeknél.

A Vigóból érkező szakember – többek között Kubala László, Johan Cruyff és Josep Guardiola után – a nyolcadik olyan edző, aki csapatkapitányként és trénerként is szóhoz jut a klubnál. Ugyan Tito Vilanova és Guardiola után Luis Enrique rövid időn belül a harmadik olyan vezetőedző, akit a klub „nevelt ki”, az új tréner arra kérte az újságírókat, kerüljék az összehasonlításokat elődjeivel; szerinte Guardiola sikerei is inkább vezetői habitusában gyökereztek, mint taktikai újításaiban.

„Túlságosan nem támaszkodom a taktikai hozzáértésre, sokkal inkább a csoport és az egók menedzselésére fókuszálok. A munka hét közben zajlik, és azon alapul, hogy miként ismerem meg az egyes játékosokat. Legfőképp vezető szeretnék lenni” – mondta a Barca B mellett eddig a Romát és a Celta Vigót irányító szakember, aki Lionel Messivel is alig várja a munkát.

„Felcsigáz, hogy a világ legjobb játékosa a csapatomban lesz. Nyilvánvaló, hogy Messi teljesítménye ebben a szezonban nem volt olyan hihetetlen, mint az elmúlt években. Remélem, hogy velem újra a legjobbját nyújtja, akárcsak Iniesta, Neymar és a többiek” – mondta Luis Enrique.

Enrique a Barcelona gyepén is megmutatkozott

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik