Barcelona: téma lezárva - minden stimmel Neymar körül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.28. 19:44
null
A Barcelona fellélegezhet – nem szegtek szabályt Neymar átigazolásakor (Fotó: Reuters, archív)
A Spanyol Labdarúgóliga (LFP) hivatalos közleményben tudatta, hogy nem vizsgálódik tovább a Barcelona ellen, amely a szervezet megítélése szerint nem szegett szabályt Neymar tavaly nyári átigazolásakor.

 

A brazil válogatott támadó 2013 nyarán 57 millió euróért váltott klubot, de a spanyol adóhatóság az év elején vizsgálatot indított a katalánok ellen, mondván, a Barcelona valójában jóval magasabb átigazolási díjat fizetett a Santos korábbi csatáráért, mint amennyiről beszámolt. A vizsgálatok azonban a katalán klub számára pozitív eredményt hoztak.

Az átigazolás körülményeit felderíteni hivatott LFP február óta minden dokumentumot „átrágott", az április 23-i ülésén pedig meghozta végső ítéletét: nem történt rendellenesség, így a további vizsgálatok és a szankció sem indokolt.

Mint ismert, az ügy kirobbanásának folyományaként a Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rosell január végén lemondott posztjáról.

A spanyol bajnokság második helyén álló együtteshez kapcsolódó hír, hogy a hétfői edzésen meglátogatta a csapatot a korábbi közönségkedvenc, a tavaly nyáron távozó Éric Abidal, akinek a látogatása minden bizonnyal összefüggésben van azzal, hogy a hét első napján a barcelonai székesegyházban emlékeznek meg a múlt héten elhunyt Tito Vilanováról. A 20 órakor kezdődő szertartáson részt vesz többek között a Manchester City néhány elöljárója, Jupp Heynckes, a Bayern München korábbi vezetőedzője, valamint az első csapat összes játékosa.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
6 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28