Barca: a menedzser furcsállja, hogy nem bukott ki az átigazolási hiba

2014.04.03. 09:23
A Sport Klub Dodzsem című adásában Paunoch Péter vendégeskedett szerda este. A téma a Barcelona elleni FIFA-szankció volt – amint arról beszámoltunk korábban, a FIFA két átigazolási időszakból kizárta a katalánokat, akik vétettek a vonatkozó szabályok ellen –, amelyet a FIFA-licences menedzser abból a szempontból furcsállt, hogy az egyértelmű előírások ellenére hogyan nem bukott ki eddig.

Paunoch Péter emlékeztetett, hogy jó pár évvel ezelőtt sok olyan átigazolás történt Európában – elsősorban Afrikából –, ami csípte a szemét a nemzetközi szövetség illetékeseinek.Paunoch Péter emlékeztetett, hogy jó pár évvel ezelőtt sok olyan átigazolás történt Európában – elsősorban Afrikából –, ami csípte a szemét a nemzetközi szövetség illetékeseinek.

„Nem is csodálom, hiszen közelebb volt az emberkereskedelemhez, mint a valódi transzferhez, átigazoláshoz” – fűzte hozzá személyes véleményét a menedzser, majd információit megosztva részletekbe is bocsátkozott.

Önjelölt menedzserek, kihasználva a fekete kontinens általános nagy szegénységét, 15-20 fiatal afrikai játékost összegyűjtve Európába – mindenekelőtt Franciaországba – utaztak, ahol próbajátékokat, edzőmeccseket szerveztek le. Nem kimondottan élvonalbeli, ismert klubok voltak a célpontok, sokszor inkább alacsonyabb osztályú együttesek. Az alkalmi csapatokból jobb esetben egy-két játékos felelt meg az elvárásoknak, ő csatlakozhatott a klubhoz, a többiek viszont nem utaztak haza. Ott maradtak az országban, és a munkanélküliek, az utcán élők táborát gyarapították. Miután ez a módszer rendszeres lett, a FIFA kemény lépésekre szánta el magát, plusz szankciókat helyezett kilátásba.

Azt Paunoch Péter is furcsállja, hogy mindez eddig a Barcelonánál nem bukott ki, hiszen egy átigazolásnak több helyen is át kell mennie.

„A szabályozás egyértelműen fogalmaz. EU-n kívüli országból származó játékosokat tizennyolc éves kor alatt nem lehet igazolni. Az EU-s útlevéllel rendelkező fiatalok számára az életkorbeli határ tizenhat esztendő. Ha betöltik ezt az életkor, még akkor is több kritériumnak kell megfelelniük ahhoz, hogy a FIFA áldását adja az igazolásra.”

A menedzser megemlítette, hogy az átigazolási időszakból történő kizárás kétirányú, tehát a katalánok nemcsak venni, eladni sem tudnak játékost jelen állás szerint a nyári, majd a januári átigazolási szezonban. Utalt a Chelsea esetére, amelyet hasonló okból 2009-ben egy évre kizártak az átigazolásból, ám később mérsékelték a londoniak büntetését.

A Barca szempontjából hatalmas hátránynak nevezte, hogy amíg a honi és a nemzetközi potenciális riválisok minimum egy-két meghatározó játékossal erősödhetnek átigazolási szezononként, addig a gránátvörös-kékek nem tudnak lépést tartani velük. (Első számú kapusra mindenképpen, középső védőre pedig sürgősen szüksége van a Barcának.) Felvetődött a spanyol szövetség felelőssége is az ügyben, amely engedélyezte a transzfereket.

Kérdésként elhangzott az ügy magyar vonatkozása, hiszen a korosztályos válogatott Tajti Mátyás megfelelt a barcelonai kiválasztón, és szerződtetnék őt a katalánok. Paunoch szerint jelen esetben a Puskás Akadémián nevelkedő Tajti a másik spanyol kérőjénél, Madridban a Realnál köthet ki, bár elképzelhetőnek tart olyan megállapodást, amelyben úgy is megegyezésre jutnak a felek, hogy azt nem most, csupán később tudják hivatalos formába önteni.

Legfrissebb hírek

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
12 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
15 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30