Barcelona: „Néha olyan, mintha idegenben játszanánk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.02. 00:13
Dani Alves is vastagon benne volt a Barcelona labdarúgócsapatának szombati vereségében, ám a brazil védő nem húzta meg magát a Valencia elleni 3–2-es hazai fiaskó után. Sőt kritizálta a saját közönségüket.

„Néha úgy érzem, mintha idegenben játszanánk – nyilatkozta Dani Alves a Valencia elleni vereségük után. – A csapat és a közönség közötti kapcsolatnak pozitívnak kellene lennie.”

A Barcelona Paco Alcácer találatára már nem tudott válaszolni, ráadásul Jordi Alba kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.

Sergio Busquets a vendégcsapatot méltatta a nézők felelősségre vonása helyett.

„Rég kaptunk itt ki – utalta arra a középpályás, hogy 2012 áprilisa óta először szenvedtek hazai pályán bajnoki vereséget (a Real Madrid nyert akkor 2–1-re a Camp Nouban). – A Valencia kihozta magából közel a maximumot, mi viszont nem voltunk ennél többre képesek. Az edzőváltás óta jobb formát mutatnak, és igen jó játékosaik vannak.”

A Valencia egyébként az első csapat, amely három gólt szerzett tétmérkőzésen a Gerardo Martino által irányított Barcelona ellen.
Dani Alves a Valencia elleni vereségük után. – A csapat és a közönség közötti kapcsolatnak pozitívnak kellene lennie.”

A Barcelona Paco Alcácer találatára már nem tudott válaszolni, ráadásul Jordi Alba kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.

Sergio Busquets a vendégcsapatot méltatta a nézők felelősségre vonása helyett.

„Rég kaptunk itt ki – utalta arra a középpályás, hogy 2012 áprilisa óta először szenvedtek hazai pályán bajnoki vereséget (a Real Madrid nyert akkor 2–1-re a Camp Nouban). – A Valencia kihozta magából közel a maximumot, mi viszont nem voltunk ennél többre képesek. Az edzőváltás óta jobb formát mutatnak, és igen jó játékosaik vannak.”

A Valencia egyébként az első csapat, amely három gólt szerzett tétmérkőzésen a Gerardo Martino által irányított Barcelona ellen.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28