Barcelona: 15 millióért érkezhet a szupertehetség

Vágólapra másolva!
2014.02.28. 10:57
null
Alen Halilovic gondolatai már a Barcelona körül járnak
Minden jel arra utal, hogy a Barcelonában köt ki a horvát futball legnagyobb ígérete, a 17 éves Alen Halilovic.

Számos európai élklub (Arsenal, Manchester City, Manchester United, Chelsea, Tottenham, Real Madrid, Bayern München) érdeklődését felkeltette Halilovic, ám a hírek szerint klubja, a Dinamo Zagreb 15 millió euróért a Barcelonának adja el. A korosztályában a világ egyik legjobbjának tartott támadó középpályás az Instagram-oldalán maga is „elismerte” a katalánokhoz szerződését.

„Köszönök mindent a Dinamónak. Az első klubom, a legnagyobb szerelmem. Eljött azonban az idő, hogy a Barcelonába igazoljak” – írta Halilovic a közösségi portálon.

A dubrovniki születésű szupertehetség 2012 szeptemberében mutatkozott be a Dinamo Zagreb felnőttcsapatában, méghozzá a Hajduk Split elleni örökrangadón. Egy hónappal később pályára lépett a PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is, ezzel az elitliga történetének második legfiatalabb játékosa lett – csak Céléstine Babayaro előzi meg a sorban, aki 16 évesen és 87 naposan mutatkozott be az Anderlecht színeiben a BL-ben.

Halilovic végigjárta a horvát utánpótlás-válogatottakat, három mérkőzésen pedig már déli szomszédunk felnőtt nemzeti csapatában is megmutathatta tudását.

Legfrissebb hírek

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17
Ezek is érdekelhetik