Atlético: eltört egy csigolyája, legalább egy hónapot kihagy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.13. 09:32
null
A pirossal jelzett C7-es csigolya tört el Manquillo nyakában
Nyakcsigolyatörést szenvedett, így legkevesebb egy hónapig nem léphet pályára az Atlético Madrid labdarúgócsapatának jobbhátvédje, Javier Manquillo, aki a Cristiano Ronaldóval történt ütközés követően roppant szerencsétlenül fogott talajt a Real Madrid elleni Király-kupa-mérkőzés első félidejében.

A 19 esztendős védő a 44. percben, egy fejpárbaj után esett rá a nyakára, amely után ugyan a saját lábán hagyta el a pályát, de a második félidőre már nem jött ki, a stadionból pedig nyakmerevítővel távozott.

Az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy Manquillo C7-es jobb nyakcsigolyája tört el az eset során, aminek következtében hozzávetőlegesen négy-hat hét kihagyás vár rá. Öröm az ürömben, hogy a csont nem mozdult el.

A spanyol korosztályos válogatott védő – aki ebben az idényben hét tétmeccsen lépett pályára – csütörtökön hagyhatja el a kórházat.

A légi párbajt követően sárga lappal „jutalmazott” Cristiano Ronaldo a mérkőzés után telefonon érdeklődött Manquillo állapota felől, s mihamarabbi felépülést kívánt az Atlético játékosának.

A találkozót egyébként 2–0-ra a Real Madrid nyerte, így 5–0-s összesítéssel bejutott az április 19-i döntőbe, amelyben a Barcelona lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19