Real: 811 milliós kompenzáció Khedira sérülése miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.18. 17:39
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő Real Madrid 3.7 millió dolláros, mintegy 811 millió forintos kompenzációt kap Sami Khedira sérülése miatt. Mint ismert, a német játékos az Olaszország elleni válogatott mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, amely miatt fél évre kidőlt.

A 26 éves középpályás a szezonban 14 mérkőzésen erősítette a királyi gárdát, és ezeken a fellépéseket egy gólt és egy gólpasszt is beletett a közösbe, de sérülése miatt valószínűleg csak az idény végén térhet majd vissza.

Ez nyilvánvalóan nagy érvágás mind a német válogatottnak, mind a Real Madridnak, Khedira klubja ugyanakkor hamarosan kárpótlásban részesül. A nemzetközi szövetség (FIFA) szabályai szerint a válogatottban megsérült játékos után jár kártérítés, ez pedig a játékos fizetését takarja.

Khedira napi 22 ezer dollárt keres a Real Madridnál, így a napi kártérítés az esetében ennyi lenne. Havi szinten 28 napot kompenzálnak ilyen formában, így ha csak fél év múlva térhet vissza, akkor nagyjából 3.7 millió dollárt (3.696 milliót) kaphat utána a klub.

Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy nem igazolnak senkit a megsérült Khedira helyett. „Fontos tagja a csapatnak, számítunk rá, meg kell birkóznunk a hiányával” – mondta a tréner.

Legfrissebb hírek

Mbappé 50. válogatottbeli gólját szerezte, a franciák a németek legyőzésével bronzérmesek az NL-ben

Minden más foci
2025.06.08. 16:51

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

Joshua Kimmich 100. válogatott meccse lehet a portugálok elleni Nemzetek Ligája-elődöntő

Minden más foci
2025.06.04. 10:11

Nyáron távozik a német válogatott másodedzője

Német labdarúgás
2025.04.25. 14:46

Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Minden más foci
2025.04.15. 15:34

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30
Ezek is érdekelhetik