Barca: kevesebb gránátvörös csík, narancs szín az új mezeken

2013.11.13. 08:40
null
Ilyen lehet a Barcelona új hazai és idegenbeli meze (Fotó: mundodeportivo.com)
A spanyol Mundo Deportivo exkluzív hírében mutatta be a Barcelona labdarúgócsapatának 2014–2015-ös szezonra tervezett mezét.

Bár még a szezon felénél sem tartunk, a katalánok sportszergyártója már a jövő évi mezeket tervezi. A Mundo Deportivo megszerezte ezeket, és címlapján mutatta be az új hazai, valamint idegenbeli mezt.

A szponzor Qatar Airways neve ezen is hangsúlyos helyen szerepel, azonban több részlet is változik. Az első számú mezen a gránátvörös csíkok száma négyről háromra csökken, azonban a középső csík kék helyett gránátvörös lesz. A jelenlegi sárga V-nyak helyett kör alakú lesz, a színe pedig kékre vált, mint ahogy az ujjak is egyszínű kékek lesznek. A katalán zászló a nyak alatt egy háromszög alakú részben jelenik meg.

Az idegenbeli mez csíkos helyett egyszínű naracssárga lesz, amely nem példa nélküli a klub történetében, legutóbb a 2009–2010-es szezonban volt ilyen.

A katalánok közben 2016-ig meghosszabbították együttműködésüket az UNICEF-fel.

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
16 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

„Korábban sok észrevétlen futásom volt, Pedri viszont mindent lát” – Gordon könnyen alkalmazkodott a Barcelona játékához

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 17:42