Real Madrid: harmadosztályú amerikai csapat vinné Kakát

Vágólapra másolva!
2013.06.21. 21:44
Adrian Heath, az észak-amerikai harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (USL Pro) szereplő Orlando City vezetőedzője elmondta: 2015-re a csapata az élvonalba akar jutni, és ha ez sikerül, akkor a Real Madrid középpályását, Kakát is leigazolnák.
„Ha sikerül 2015-ig az MLS-be kerülnünk, akkor vélhetően Kakát is meg tudjuk szerezni. Nem kell Einsteinnek lenni ahhoz, hogy lássuk, a brazil középpályás szerződése épp akkor jár le Madridban, amikorra mi az élvonalbeli bemutatkozásunkat tervezzük” – mondta az Orlando vezetőedzője, Adrian Heath.

A harmadosztályú klub a 2012-es szezonban az első helyen végzett a USL Pro alapszakaszában, de mivel Észak-Amerikában nincsenek kiesők és feljutók, így nem léphetett felsőbb osztályba. Az együttesnek ennek ellenére van esélye a „feljutásra", mivel 2015-re az MLS vezetősége az élvonal kibővítését tervezi.

Az első osztályba lépés mellett Kaká szerződtetése sem tűnik teljesen elképzelhetetlennek, hiszen köztudott, hogy a brazil rendszeresen látogatja az orlandói klub edzőközpontját mostanában, és a csapat tulajdonosa, Flavio Augusto da Silva személyes jó barátja.

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 13:26

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 12:58

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 20:23

La Liga: többször is ráijesztett a Barcára az Elche, de nyertek a katalánok

Spanyol labdarúgás
2025.11.02. 20:26

„Nem vagyok ugyanaz, mint hét éve voltam” – Mbappé az Aranycipő átvétele után

Spanyol labdarúgás
2025.10.31. 20:59

Yaakobishvili Antallal jutott tovább az FC Andorra a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.10.30. 21:48

Elvesztette egyik legtöbbet foglalkoztatott játékosát Hansi Flick

Spanyol labdarúgás
2025.10.29. 15:51
Ezek is érdekelhetik