Barcelona: a Pepe, Ramos, Varane trióból erősítene Piqué

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 13:09
Gerard Piqué, a Barcelona labdarúgócsapatának védője a Marcának nyilatkozott a katalánokat sújtó sérüléshullámról. A huszonhat éves játékos a megüresedett posztokra legszívesebben az ősi rivális Real Madridból igazolna, méghozzá a Pepe, Sergio Ramos, Raphaël Varane hármasból.

„Szörnyű ez a sérüléshullám, a védelmünkben lenne a legnagyobb szükség az erősítésre" – mondta a Barcelona hátvédje a Marcának.

A gránátvörös-kékeknél Jordi Albára térdszalaghúzódás miatt nagyjából egyhetes, Adrianóra szintén térdszalagsérülés miatt hathetes, míg a hónap közepén térdműtéten áteső Carles Puyolra akár három hónapos kihagyás is várhat.

„A védelemben el tudnám képzelni a Real Madrid játékosai közül Pepét, Sergio Ramost vagy Varane-t, és persze Iker Casillas is beférne nálam a keretbe" – nyilatkozta a jelenleg a spanyol nemzeti csapattal készülő védő.

A Barcelona – a válogatott mérkőzések miatti kéthetes kihagyás után – legközelebb szombaton, a Celta Vigo ellen lép pályára.

Legfrissebb hírek

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
3 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
18 órája

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:58

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59
Ezek is érdekelhetik