Barca: El kell ismerni, Messi nem játszik jól - Dani Alves

2013.03.12. 13:46
Dani Alves, a Barcelona labdarúgócsapatának brazil védője a Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója előtt az El Mundo Deportivónak nyilatkozva elismerte: a gránátvörös-kékek argentin klasszisa, Lionel Messi nem teljesített jól az utóbbi mérkőzéseken, és ezért a hangulata rossz is mostanában.

„Messi a mindennapokban ugyanolyan, mint volt, de nem akarok képmutató lenni, egyértelmű, hogy az utóbbi meccseken nem teljesített úgy, ahogy megszoktuk tőle” – nyilatkozta a brazil szélső védő.

 

Jóllaktak a katalánok? A Dani Alves-interjú – Kiajobb blog a Népsporton

Messi a szombati, Deportivo elleni siker alkalmával csereként beállva gólt szerzett – ez sorozatban már a tizenhetedik bajnokija volt, amelyen betalált –, s ezzel megdöntötte a lengyel Teodor Peterek 1937-es rekordját, Dani Alves szerint azonban az argentin klasszison így is látszik, hogy nem érzi jól magát az utóbbi időben.

„Nem tudom, miért szerepel gyengébben mostanában, ezt nem próbáltam kideríteni. Nem kérdezgetem tőle; ha beszélni akar velem, tudja, hogy számíthat rám. Tisztelem annyira, hogy ne zaklassam ilyenekkel, de egyértelmű, hogy rossz a hangulata” – zárta nyilatkozatát Dani Alves.

A Barcelona kedden 20.45-kor lép pályára a Camp Nouban a Milan elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján. Az első mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedtek idegenben a katalánok.

 

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41