Barcelona: Messi a legjobb, örülök, hogy marad - Jordi Alba

2013.02.07. 22:06
Jordi Alba, az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona védője a csapat hivatalos honlapjának elmondta, hogy mindenki boldog Lionel Messi új szerződésével, azonban az argentín zseni mellett komoly koncentrációra is szüksége lesz a gránátvörös-kékeknek, hiszen egy nagyon nehéz mérkőzésekkel teli hónap elé néznek.

„Nem tudom milyen lesz Messi 2018-ban, de az biztos, hogy most ő a legjobb, így a szerződéshosszabbításával mindenki boldog lehet" – nyilatkozta a Barcelona spanyol válogatott védője, Jordi Alba.

„Messi minden idők legjobb játékosa, örülök, hogy már egy csapatban játszunk. Volt 'szerencsém' ellene szerepelni, elképesztő dolgokat művel a pályán" – tette hozzá a védő.

A huszonhárom éves játékos beszélt a Barcelona februári programjáról is, ami saját bevallása szerint sem lesz egyszerű.

„Nagyon nehéz hónap elé nézünk, kemény mérkőzések várnak ránk, de a bajnokságban és a kupákban is a legjobbunkat kell nyújtanunk, ahogy azt eddig is tettük" – mondta.

Természetesen az interjún újra szóba került a Barcelona tizenhat pontos bajnoki előnye is az ősi rivális, Real Madriddal szemben.

„Mindenki a Real Madridról beszél, pedig jelenleg az Atlético Madrid a második mögöttünk a bajnokságban, így szerintem velük kellene többet foglalkoznunk" – zárta az interjút Jordi Alba.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
23 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35