Barcelona: huszonötmillió eurós ajánlat a Roma védőjéért?

2013.02.27. 20:39
Olasz sajtóhírek szerint a Barcelona labdarúgócsapata az olasz élvonalbeli bajnokságban szereplő Roma brazil védőjével, Marquinhosszal erősítené meg védelmét a nyári átigazolási időszakban.

A katalánok szándékairól sokat elárul, hogy a klub megfigyelői nemrégiben a helyszínen tekintették meg a tehetséges brazil futballista játékát, valamint korábban egy 25 millió eurós ajánlatot is tettek érte, ám ezt a római klub visszautasította.

Marquinhos 2012 nyarán 4.5 millió euróért szerződött a Romához, amelyben azonnal alapemberré vált, 21 bajnokin és két Olasz Kupa-mérkőzésen léphetett pályára a szezon eddigi szakaszában, teljesítményével pedig – a Barcelona mellett – több elitklub érdeklődését is felkeltette.

A brazil utánpótlás-válogatott védő a távozását firtató kérdésekre úgy reagált, hogy nincs oka távozni a rómaiaktól.

„Jelenleg minden nagyon gyorsan történik körülöttem. Igyekszem előretekinteni, de nem túl messzire. Nagycsapatok érdeklődnek irántam? Nem gondolok a távozásra. Sokkal tartozom a Romának, amiért ott bíztak bennem” – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak Marquinhos, akit 2017-ig köti szerződése az olaszokhoz.

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Nuno Mendes: Nem tudom, hogy ez-e a PSG legjobb generációja, de...

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 20:19

BL-döntő: az ünneplés helyett Gabrielt vigasztaló Marquinhos elárulta, mit mondott honfitársának

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:08

Bajtársiasságból jeles: Marquinhos ünneplés helyett Gabrielt vigasztalta

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 11:29

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Ousmane Dembélé: Nem változott semmi a BL-győzelem óta, ugyanolyan sikeréhesek vagyunk!

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:02

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00

BL-döntő: melyik brazil az úr a háznál? – Marquinhos és Gabriel

Képes Sport
2026.05.27. 12:21
Ezek is érdekelhetik