Barcelona: Abidal a társakkal edzett, Xaviék külön

2013.02.05. 21:36
A spanyol Barcelona labdarúgócsapatának francia légiósa, Eric Abidal ismét a társakkal edzett azt követően, hogy múlt héten hétfőn kiengedték a kórházból.

Amint arról a múlt héten már beszámoltunk: a tumorral tavaly márciusban megműtött 33 éves futballistának ötnapos kivizsgálásra kellett kórházba menni, ahonnan azzal a záró eredménnyel engedték útjára, hogy február első felében már százszázalékosan terhelhető állapotban lesz.Amint arról a múlt héten már beszámoltunk: a tumorral tavaly márciusban megműtött 33 éves futballistának ötnapos kivizsgálásra kellett kórházba menni, ahonnan azzal a záró eredménnyel engedték útjára, hogy február első felében már százszázalékosan terhelhető állapotban lesz.

Alex Song és Xavi Hernández viszont csak külön munkát végezhetett – a kameruni válogatott középpályás ki is hagyja a Tanzánia elleni felkészülési mérkőzést, míg spanyol klubtársa nem utazott el Katarba, ahol övéi majd Uruguayjal játszanak –, miként Thiago Alcántara is. Marc Bartra pedig lázas betegként nem edzhetett.

A Barcelona első csapatának keretéből tizennégyen hiányoznak – kilenc játékos a spanyol, két-két futballista az argentin, valamint a brazil, további egy a chilei válogatott keretében van –, így Jordi Roura másodedző a tartalékcsapat tagjaival töltötte fel keretét.

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik