Barcelona: felbontják Abidal szerződését?

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 13:37
null
Megszaporodtak az Éric Abidallal (szemben) kapcsolatos kérdések: mikor tér vissza? Ha visszatér egyáltalán...(Fotó: Reuters)
A Radio Monte Carlo (RMC) értesülései szerint a Barcelona labdarúgócsapata december 31-ével felbontja Éric Abidal szerződését. A katalán klubnál egyelőre kategorikusan tagadják, hogy megszűnne a francia légiós 2013. június végéig élő kontraktusa.

 

A francia válogatott balhátvéd több mint másfél éve küzd egészségügyi problémákkal, májátültetésen is átesett, de októberben már elkezdhette az egyéni edzéseket. Az utóbbi időszakban több cikk született azzal kapcsolatosan, hogy közeleg a visszatérése, amelyet év végére valószínűsítettek.

A jelek szerint azonban többé nem léphet pályára a Barcelonában, pedig a klubnál nagy reményeket fűztek a felépüléséhez – ezt jól jelzi, hogy bekerült a katalán együttes Bajnokok Ligája-keretébe is.

A játékos menedzsmentje egyelőre nem akarta megerősíteni, de nem is cáfolta az RMC értesüléseit.

Abidal első problémái 2011 márciusában jelentkeztek, akkor azonban műtéti beavatkozásra még nem került sor. Ám így is a csodával volt határos, hogy két hónappal később, májusban játékra jelentkezett, és a Manchester United ellen megnyert BL-döntőben végig a pályán lehetett. A rutinos játékos élete fél évig visszatért a megszokott kerékvágásba, ám idén februárban egyik napról a másikra váratlanul kiesett a keretből, majd áprilisban műtéti beavatkozás – kilenc órán át tartott a májátültetés – vált szükségessé.

Időközben felvetődtek ugyan kétségek, hogy egészségét visszanyerve képes lesz-e folytatni a profi karrierjét, azonban az érintett játékos és a klub is határozottan amellett foglalt állást, hogy ez csak idő kérdése.

A 33 éves Abidal a Monaco, a Lille, majd a Lyon érintésével érkezett meg 2007-ben Barcelonába, ahol megbízható teljesítményt nyújtva kibérelte magának a balhátvéd helyét, de szükség esetén többször a védelem közepére vezényelte őt Pep Guardiola.

 

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
22 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik