Barcelona: Iniesta meg akarja menteni nevelőegyesületét

MTI MTIMTI MTI
2012.11.29. 20:52
Andrés Iniesta, az FC Barcelona Európa- és világbajnok középpályása nyílt levelet írt nevelőegyesülete, a harmadosztályban szereplő Albacete megmentése érdekében.

A 28 éves futballista családjával együtt fő részvényese a klubnak, s mint írta, mindent megtesz azért, hogy megmentsék az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő egyesületet, de a sikerhez további befektetésekre lenne szükség.

„Ezzel a levéllel szeretném bátorítani a klub korábbi játékosait, a szurkolókat, illetve azokat a cégeket, amelyek bármilyen módon kapcsolatban voltak vagy vannak az Albacetével, hogy vegyenek részt a folyamatban, mert segítségükkel megmenthetjük ezt a nagy hagyományokkal rendelkező klubot" – fogalmazott Iniesta.

Az 1991 és 1996, illetve 2003 és 2005 között a Primera Divisiónban is szerepelt Albacete több spanyol egyesülethez hasonlóan a gazdasági válság nyomán került egyre bizonytalanabb anyagi helyzetbe.

Iniesta tízévesen az Albacetében kezdte a pályafutását, majd két esztendővel később szerezte meg jelenlegi együttese, az FC Barcelona.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55