Barca: Keita szerint Xavi megérdemelné az Aranylabdát

2012.09.27. 15:12
A Barcelona labdarúgócsapatát a nyáron a kínai Dalian Aerbin kedvéért elhagyó Seydou Keita nemrégiben azt nyilatkozta, korábbi csapattársa, Xavi megérdemelné, hogy megkapja a legrangosabb egyéni elismerésnek minősülő Aranylabdát.

A 32 esztendős Xavi kulcsszerepet játszott a spanyol válogatott 2008-as és 2012-es Európa-bajnoki, valamint 2010-es világbajnoki győzelmében.

„Xavi hihetetlen játékos, aki évek óta a legmagasabb szinten játszik – mondta Keita. – Minden címet megnyert már, amit egy játékos megnyerhet, megérdemelné az Aranylabdát. Azonban ha nem kapja meg, az semmit sem fog megváltoztatni a pályafutásában. Barcelonában játszik gyerekkora óta. Csodálatos lenne a klubnak és neki is, ha ott fejezné be a karrierjét.”

Xavi szerződése 2014 nyarán jár le a Barcelonánál, ám a klub mindent megtesz, hogy meghosszabbítsa a játékos jelenlegi megállapodását.

Legfrissebb hírek

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
10 órája

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
Tegnap, 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00
Ezek is érdekelhetik