Falcao: Felülmúlhatom Messit és C. Ronaldót

Vágólapra másolva!
2012.08.16. 21:10
null
Falcao hisz benne, hogy a spanyol bajnokság legjobbjává nőheti ki magát (fotó: Action Images)
Az Atlético Madrid kolumbiai futballistája, Radamel Falcao bízik benne, hogy az előttünk álló szezonban képes lesz jobb teljesítményt nyújtani, mint a Barcelona gólkirálya, Lionel Messi és a Real Madrid gólvágója, Cristiano Ronaldo.

 

Falcao az elmúlt szezon előtt érkezett a madridiakhoz, és első idényében rögtön kiváló teljesítménnyel tette le névjegyét, hiszen 33 bajnoki mérkőzésen 24-szer talált be a kapuba, ugyanakkor így is jócskán elmaradt a két aranylabdás nagyágyútól, Messitől (50 bajnoki gól) és Cristiano Ronaldótól (46). A kolumbiai ugyanakkor úgy véli, az új szezonban képes lesz versenyre kelni a nagy duóval.

„Számomra sem lehetetlen elérni ezt a gólmennyiséget. Szeretnék az idény végén egy emlékezetes szezont ünnepelni a szurkolókkal, és úgy vélem, az én találataimmal és a csapattársaim góljaival boldogok lehetnek majd. Hogy a Pichichi-trófea elérhető-e számomra? Miért ne? Hittel semmi sem lehetetlen!” – reagált arra Falcao, hogy a következő bajnokságban lehet-e ő a legeredményesebb játékos a Primera Divisiónban.

„Nagyon izgatott vagyok az új szezon miatt. A csapat most sokkal stabilabb, jobban ismerjük egymást és én is alkalmazkodtam már a spanyol ligához. Nemcsak egyénileg, de csapatszinten is képesek lehetünk fejlődni az előző évadhoz képest” – osztotta meg várakozásait Falcao, aki a Portótól 40 millió euróért került a „matracosokhoz”, és egymást követő két idényben lett az Európa-liga gólkirálya.

Az Atlético hétfőn a Levante ellen kezdi a spanyol pontvadászat 2012–2013-as kiírását, a kolumbiai csatár szerint jó előjelekkel. „Jókor jön ez a meccs, megfelelő formában vagyunk. Jól sikerült az előszezonunk, kiváló fizikai felkészüléssel. Az első fellépés a Levante ellen lesz, ha nyerünk és meccsről meccsre vesszük az akadályokat, akkor a szezon végén elérhetjük a célkitűzésünket” – tekintett előre a 26 éves támadó.

Az Atlético Madrid – mint az Európa-liga legutóbbi győztese – augusztus 31-én megmérkőzhet a Bajnokok Ligája csúcsát meghódító Chelsea-vel az európai Szuperkupáért, Falcao örül neki, hogy ezúttal megméretheti magát Monacóban, mert egy éve az átigazolása miatt lemaradt a Porto Barcelona elleni mérkőzéséről.

„A Szuperkupára mindenki odafigyel. Egy meccs és egy trófea – ami nagy presztízzsel bír. Várom már” – jelezte Falcao, hogy készen áll idénybeli első nemzetközi tétmeccsére.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
8 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56
Ezek is érdekelhetik