Fabregas: Guardiola miatt ilyen jó a Barcelona

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2011.12.24. 08:09
null
Cesc Fabregas (jobbra) állítja, sokat tanult Josep Guardiolától (Fotó: Action Images)
Cesc Fabregas, a spanyol bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyformán címvédő FC Barcelona középpályása állítja, Josep Guardiola vezetőedző miatt futballozik nagyon jó formában az elmúlt hónapokban, és a szakember a kulcsa a katalán klub sikereinek is.

 

A 24 éves világ- és Európa-bajnok Cesc Fabreags azt mondta, hihetetlenül sokat tanult a katalán sztárcsapatnál, amióta a nyáron átigazolt az Arsenalból.

„Gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy a Barca mezében léphessek pályára, de most Pep miatt is érdemes itt futballozni, minden játékosból képes kihozni a maximumot” – fogalmazott Fabregas a Pumával kötött reklámszerződés alkalmával tartott sajtótájékoztatón.

„A klub számára nagyon fontos lenne, hogy addig maradjon Guardiola az edző, ameddig csak lehetséges. A játékosok remek teljesítményt nyújtanak, de a gépezetet ő irányítja. Nem találkoztam még olyan edzővel, aki ilyen mélyen hatást tud gyakorolni a futballistákra” – mondta a középpályás, aki szerint saját fejlődése is a Barcelona vezetőedzőjének köszönhető.

„Jobban élvezem a játékot, mint valaha. A televízión keresztül látszik, hogy a gárda nagyszerű futballt játszik, de ha az együttes tagja vagy, az egészen döbbenetes érzés. Tudom, hogy sok szurkoló nem értett egyet azzal, hogy a Barcelonához szerződtem, de azért dolgozom, hogy bizonyítani tudja, és hogy továbbra is minél több címet tudjon nyerni csapat” – tette hozzá Fabregas, aki arról is beszélt, mennyire fontosnak tartja a klubvilágbajnokságon aratott múlt heti sikert, ami szintén annak a bizonyítéka, hogy a szezon előrehaladtával egyre jobb teljesítményre képesek.

Fabregas a nyáron 34 millió euróért szerződött vissza az Arsenaltól nevelőklubjához, a Barcelonához. Azóta 21 tétmeccsen 11 gólt és kilenc gólpasszt jegyzett. Két napja a L'Hospitalet ellen 9–0-ra megnyert Király-kupa-meccsen ez utóbbi műfajban jeleskedett – háromszor is az ő átadása után szereztek gólt csapattársai.

kerdes=Egyetért Fabregasszal, valóban Guardiola a Barca első számú sikerkovácsa?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|fake_gomb_latszik=nem|
neon_cikkertekelo_szavazas
neon_cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
19 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42