Real Madrid: Mourinho úgy véli, sosem lesz szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2010.12.26. 20:34
José Mourinho nem lát sok esélyt arra, hogy valaha is szövetségi kapitányként dolgozzon. A Real Madrid futballcsapatának vezetőedzője szerint erre a személyisége miatt nem lenne képes.

Mourinho az ősszel ideiglenes jelleggel leülhetett volna a portugál válogatott kispadjára, mialatt Carlos Queiroz az eltiltását töltötte, ám a Real Madridtól nem kapott engedélyt erre. Ezt a Chelsea és az Inter korábbi szakvezetője a legnagyobb 2010-es csalódásának nevezte.

„Úgy gondolom, sosem leszek szövetségi kapitány, mégpedig a személyiségem, a mentalitásom miatt. Olyan edző vagyok, akinek szüksége van a mindennapi munkára, akinek nem gond, ha három mérkőzés van egy héten. Abban a pillanatban azonban vonzott az a lehetőség" – jelezte Mourinho, hogy az ősszel szívesen vállalta volna a beugró szerepét hazája válogatottjánál.

A portugál szakember nem felejtette el megdicsérni honfitársát, a Real Madridban remek formában futballozó Cristiano Ronaldót: „Fantasztikus, egészen különleges ember. Fizikailag erősebb, mint valaha, megfelelő állapotban van ahhoz, hogy élete legjobb idényét produkálja."

Mourinho tisztában van vele, hogy muszáj lesz valamit felmutatnia, ha hosszabb ideig akar jelenlegi állomáshelyén dolgozni.

„A nagy egyesületeknél mindig hatalmas a nyomás. Ideális esetben kitöltöm a szerződésemből hátralévő időt, ám tisztában vagyok vele, mint ahogy mindenki más is, hogy nem maradhatok két vagy három évig valamilyen trófea megnyerése nélkül. Mindig is tisztában voltam a játékszabályokkal" – mondta a portugál, akinek négyéves szerződése van a madridi klubbal.

Legfrissebb hírek

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
2025.05.09. 19:15

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
2025.05.06. 14:22

Óriási helyzeteket puskáztak el, Cristiano Ronaldóék nem jutottak döntőbe az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.04.30. 21:11

José Mourinhót kivásárolhatja a portugál szövetség – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.25. 10:28

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.04.15. 14:55

Cristiano Ronaldo duplájával nyert az Al-Naszr a szaúdi Pro League-ben – videó

Minden más foci
2025.04.12. 22:18

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28
Ezek is érdekelhetik