Real Madrid: Van der Vaart a Liverpoolba vagy a Chelsea-be igazolhat

2010.07.25. 16:39
A holland labdarúgó-válogatott és a Real Madrid játékosa, Rafael van der Vaart iránt a Liverpool és a Chelsea is érdeklődik. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a középpályás minden bizonnyal távozik Madridból, és az is lehet, hogy Schweinsteigerért cserébe a Bayern Münchenben folytatja pályafutását. Most azonban úgy tűnik, Angliában köt ki.

„Hallottam a Liverpool és a Chelsea érdeklődéséről. Mindkettő nagyon hízelgő. Ha mindketten az első csapatban számítanak rám, meghallgatom ajánlatukat" – mondta Van der Vaart.

„Várakozásaim szerint az átigazolások nagy része a következő két hétben fog lezajlani, és ha a Liverpool vagy a Chelsea megkeres, szívesen meghallgatom az ajánlatukat. Mindkettő a legnagyobb klubok közé tartozik, viszont én szeretnék rendszeresen játszani, így csak abban az esetben igazolnék hozzájuk, ha erre lenne lehetőségem" – nyilatkozta a holland középpályás.

„Nem szeretnék a Real Madridon kívül más spanyol klubban játszani, mert tisztelem az együttest. Spanyolországon kívül viszont legszívesebben a Premier League-ben szerepelnék. Ez az egyetlen bajnokság, amely versenyezni tud a La Liga színvonalával” – értékelt Van der Vaart.

Legfrissebb hírek

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

Szoboszlait egy meccsre tiltották el a City elleni kiállítása után – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.02.09. 13:03

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40
Ezek is érdekelhetik