Messi mesterhármasával újabb skót ellenfelét ütötte ki a Barcelona

Vágólapra másolva!
2008.07.26. 19:24
Két mérkőzésből két győzelem a Barca skóciai edzőtáborának mérlege: a Hibernian után a Dundee United csapatát is legyőzte Pep Guardiola együttese. A két gólzáporos meccs után nem vár sok pihenő a játékosokra, 30-án már az olasz Fiorentina ellen játszanak a katalánok.
Messivel nem bírtak a skót védők
Fotó: Reuters
Messivel nem bírtak a skót védők
Messivel nem bírtak a skót védők
Fotó: Reuters
Messivel nem bírtak a skót védők

A Skóciában edzőtáborozó Barcelona lejátszotta második, egyben utolsó skóciai felkészülési találkozóját: a katalán együttes szombat délután a Dundee United vendégeként lépett pályára.

Az előző tesztmérkőzésen a Hibernian felett aratott fölényes győzelmet a spanyol bajnokság legutóbbi kiírásának bronzérmese – az a meccs egyben Pep Guardiola vezetőedző debütálása is volt.

A mester (és a nyári felkészülés) második összecsapásán nem kezdtek akkora lendülettel a gránátvörös-kékek, mint a Hibs ellen, hiszen az első húsz perc elteltével még 0–0-t mutatott a Tannadice Park eredményjelzője – ezzel szemben csütörtökön az első játékrész felénél már háromgólos előny tudatában játszhattak a katalánok.

A kezdeti tapogatózás gyors gólváltásba torkollott: a 26. percben Buaben szerezte meg a vezetést a skót bajnokságban ötödik helyen záró Dundee Unitednak, egy perccel később azonban ismét döntetlen volt az állás: Thierry Henry révén egyenlített a Barcelona.

A második félidőben pályára lépő Lionel Messinek 45 perc is elég volt, hogy bizonyítsa jó formáját: három góllal terhelte meg a skótok hálóját.

Az argentin mellett még Samuel Eto’o is betalált, így végül magabiztos, négygólos győzelmet aratott Guardiola együttese.

A kameruni gólvágóval kapcsolatos hír, hogy egy csereüzlet keretein belül könnyen Lyonban találhatja magát: a francia bajnokcsapat Karim Benzemát adná Eto’óért cserébe.

EGY ÉVVEL EZELŐTT, UGYANITT

A Barcelona a tavalyi felkészülés során is vendégeskedett a Tannadice Parkban, akkor Thierry Henry utolsó percben szerzett találatával 1–0-ra bizonyult jobbnak vendéglátójánál. A francia csatár most is eredményes volt, de ezúttal Messi és Eto’o személyében társai is akadtak a gólszerzésben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

EREDMÉNY
Dundee United–FC Barcelona 1–5(1–1)
Barcelona: Valdés, Alves, Caceres, Márquez, Sánchez, Keita, Gudjohnsen, Crosas, Henry, Pedro, Bojan
Cserék: Pinto, Vázquez, Eto’o, Busquets, Piqué, Messi, Jeffren, Touré (45. perc), Abraham (63.perc), Corcoles (79.perc)
Dundee United: Zaluska, Dillon, Granger, Wilkie, Dods, Flood, Feeney, Robertson, Daly, Gomis, Buaben
Cserék: McGovern (45.perc), Kovacevic (56.),Sandaza, Swanson(73.)
Gólszerzők: Buaben illetve Messi (3), Henry, Eto’o
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik