Robinho, Samuel Eto’o és C. Ronaldo döntésére várnak a spanyolok

Vágólapra másolva!
2008.07.25. 11:47
Az elmúlt hét napban alig valamivel több mint húszmillió eurót költöttek a spanyol klubok, döntően a Barcelona és a Betis, azaz elmondhatjuk, hogy jó egy hónappal a bajnokság kezdete előtt a csapatok rápihentek az átigazolási szezon hajrájára. A közvélemény érdeklődésének homlokterében három labdarúgó állt: a spanyol szaklapok hasábjain Robinho, Samuel Eto’o és Cristiano Ronaldo (lehetséges) távozása/érkezése érdemelte ki a legtöbb helyet.
Balról jobbra: Samuel Eto’o, Cristiano Ronaldo és Robinho
Foto: Action Images (archív)
Balról jobbra: Samuel Eto’o, Cristiano Ronaldo és Robinho
Balról jobbra: Samuel Eto’o, Cristiano Ronaldo és Robinho
Foto: Action Images (archív)
Balról jobbra: Samuel Eto’o, Cristiano Ronaldo és Robinho

A címvédő Real Madrid elnöke, Ramón Calderón magabiztosan kijelentette, hogy nagy céljaik eléréséhez „komplett” csapatuk van Cristiano Ronaldo nélkül is, ám azt azért elismerte, hogy három futballistával is tárgyalásban állnak. Az utóbbi héten a portugál zseni neve mellett felröppent egykori játékosuk, Samuel Eto’o visszatérésének lehetősége is – a villámgyors kameruni gólvadász a Real nevelése volt, de még 1999-ben lemondtak róla.

Robinhóról viszont még mindig nem tett le a Chelsea, sőt a Barcelona is megkörnyékezte – annyi jelenleg bizonyosnak tűnik, hogy a madárcsontú dél-amerikait klubja nem engedi el az olimpiára. Ha Ronaldo marad Manchesterben, annak a vörösök mellett alighanem a holland karmester, Rafael van der Vaart fog a legjobban örülni, a „királyi gárda" ugyanis előrehaladott tárgyalásokat folytat ügyében a Hamburggal. A középpályás ráadásul olcsón megszerezhető, mivel szerződése szerint 2010 nyarán alig másfél millió euróért távozhat, azaz érdemes most eladniuk őt a kikötővárosiaknak.

A fővárosiak kedvenc „ellensége", a Barcelona – hosszas huzavona után – 15 millió euróért leigazolta az Arsenaltól a fehérorosz karmestert, Alekszandr Hlebet, és eladta Ronaldinhót a Milannak, 21 millióért. A brazil csillag távozása már korábban nyilvánvaló volt, de a cserével nem járt rosszul a klub, hiszen Hleb erőnlétben és motivációban körökkel veri Ronaldinhót, még ha természetesen technikailag nem is veheti fel vele a versenyt (ahogy tulajdonképpen senki sem).

Eto’óra és Eidur Gudjohnsenre kikerült az „Eladó” címke, emellett két meglepő transzfert is tartogattak a katalánok: a saját nevelésű Oleguert eladták az Ajaxnak, a néhány hete nyolcmillió euróért megvásárolt brazil középhátvédet, Henriquét pedig kölcsönadták egy idényre a Leverkusennek. Egy-két klasszisra még feni a fogát Pep Guardiola: a sajtó szerint Carlos Tévezről, William Gallasról, Didier Drogbáról és Emmanuel Adebayorról van szó.

A két gigász üldözői közül a Villarreal megtartotta Marcos Sennát, az Atlético Madrid most nem igazolt senkit (bár erősen érdeklődik Juan Román Riquelme iránt), de számára az jelentené a legnagyobb erősítést, ha príma keretét nem tizedelnék meg a menetrendszerű súlyos sérülések. A Sevillánál is elégedettek a meglévő állománnyal, ráadásul meghosszabbították a nagycsapatok által körüludvarolt Luis Fabiano szerződését, viszont eladták a Mallorcának a közelmúlt egyik fontos figuráját, Martít.

A kicsik közül a Málaga megszerezte kölcsönbe az élvonalból kiesett Zaragozától az ördöngös brazil szélsőt, Ewerthont, az Almería pedig a fiatal középhátvédet, Chicót a Cádiztól. A Betis hétmillió eurót fizetett a Toulouse kameruni középpályásáért, Emanáért, és nem hosszabbította meg a veterán válogatott kapus, Pedro Contreras kontraktusát.

A Valencia még most sem kezdte meg az átigazolási szezonját: bár több kölcsönadott válogatott játékos is visszatért és eddig még egyetlen csillagát sem adta el, a szakírók szerint ráférne némi acélosítás a tavalyi bajnokságban a 10. helyen záró klub keretére.

JÖTTEK-MENTEK

Real Madrid
Érkezett: Agus (Celta Vigo – kölcsönből vissza), Rubén de la Red (Getafe, 4 700 000), Javi García (Osasuna, 4 000 000), Ezequiel Garay (Santander, 10 000 000)
Távozott: Adrián González (Getafe), Antonio Cassano (Sampdoria – ingyen), Javier Balboa (Benfica, 4 000 000), Pablo García (PAOK), Esteban Granero (Getafe), Ezequiel Garay (Santander – kölcsönbe), José Callejón (Espanyol, 1 200 000)
Villarreal
Érkezett: Marquitos (Huelva – kölcsönből vissza), Edmílson (Barcelona – ingyen), Sebastián Eguren (Hammarby, 1 300 000), Joseba Llorente (Valladolid, 5 000 000), Jozy Altidore (New York Red Bulls, 6 500 000), Ariel Ibagaza (Mallorca, 2 000 000), Felipe (Sport Recife – kölcsönből vissza)
Távozott: Sebastián Eguren (Hammarby – kölcsönből vissza), César Arzo (Huelva), Roberto Flores (River Plate – kölcsönbe), Jonathan Pereira (Santander – kölcsönbe), Leandro Somoza (Vélez Sársfield – kölcsönbe), Rio Mavuba (Lille, 7 000 000), Jon Dahl Tomasson (Feyenoord – ingyen), Martín Cáceres (Barcelona, 16 500 000), Josemi (Mallorca – ingyen), Damián Escudero (Valladolid – kölcsönbe), Marquitos (Real Sociedad – kölcsönbe), Felipe Manoel (Huesca – kölcsönbe)
Barcelona
Érkezett: Marc Crosas (Olympique Lyon – kölcsönből vissza), Seydou Keita (Sevilla, 14 000 000), Gerard Piqué (Manchester United, 5 000 000), Martín Cáceres (Villarreal, 16 500 000), Daniel Alves (Sevilla, 32 000 000), Henrique (Desportivo Brasil, 8 000 000), José Manuel Pinto (Celta Vigo – ingyen), Alekszandr Hleb (Arsenal, 15 000 000), Carlos Coto (Sevilla B)
Távozott: Edmílson (Villarreal – ingyen), Santiago Ezquerro (lejárt a szerződése), Deco (Chelsea, 10 000 000) Lilian Thuram (lejárt a szerződése), Marc Valiente (Sevilla B), Giovani dos Santos (Tottenham, 6 000 000), Gianluca Zambrotta (Milan, 8 500 000), Ronaldinho (Milan, 21 000 000), Henrique (Leverkusen – kölcsönbe, 400.000), Oleguer (Ajax)
Sevilla
Érkezett: David Cobeño (Almería – kölcsönből vissza), Lautaro Acosta (Lanús, 7 000 000), Fernando Navarro (Mallorca, 4 700 000), Abdoulay Konko (Genoa, 8 500 000), Javi Varas (Sevilla B), Koffi Ndiri Romaric (Le Mans, 8 500 000), Sebastien Squillaci (Olympique Lyon, 6 500 000), Josep Lluís Martí (Real Sociedad – kölcsönből vissza), Cala (Sevilla B)
Távozott: Lolo (Málaga – kölcsönbe), Daniel Alves (Barcelona, 32 000 000), Seydou Keita (Barcelona, 14 000 000), Juanjo (Santander – kölcsönbe), Khalid Boulahrouz (Chelsea – kölcsönből vissza), Christian Poulsen (Juventus, 10 000 000), Josep Lluís Martí (Mallorca, 500 000), Casado (Huelva – kölcsönbe)
Atlético Madrid
Érkezett: Diego da Silva (Celta Vigo – kölcsönből vissza), Maniche (Inter – kölcsönből vissza), John Heitinga (Ajax Amsterdam, 15 700 000), Tomás Ujfalusi (Fiorentina – ingyen), Florent Sinama-Pongolle (Huelva, 10 000 000), Grégory Coupet (Olympique Lyon, 2 000 000), Paulo Assuncao (Porto, 600 000)
Távozott: Christian Abbiati (Milan – kölcsönből vissza), Mista (Deportivo – ingyen), Ismael Falcón (Celta Vigo), Fabiano Eller (Santos – ingyen), José Manuel Jurado (Mallorca – kölcsönbe), Zé Castro (Deportivo – kölcsönbe), Roberto Jiménez (Huelva), Mario Ruyales (Sevilla B), Braulio (Zaragoza), Iván Cuéllar (Sporting Gijón), Mario Suárez (Mallorca)
Racing Santander
Érkezett: Vitolo (Celta Vigo – kölcsönből vissza), Juanjo (Sevilla – kölcsönből vissza), Zé Antonio (Mönchengladbach – ingyen), Cristian Fernández (Las Palmas – kölcsönből vissza), Jonathan Pereira (Villarreal – kölcsönbe), Ezequiel Garay (Real Madrid – kölcsönbe), Vitorino Antunes (Roma), Cristian Portilla (Racing Ferrol – kölcsönből vissza)
Távozott: Jordi (Mallorca – kölcsönből vissza), Cristian Portilla (Ponferradina – kölcsönbe), Pablo Álvarez (Deportivo – kölcsönből vissza), Luisma Villa (Racing Santander B), Juan Calatayud (Alicante – ingyen), Ezequiel Garay (Real Madrid, 10 000 000), Ayoze (Mallorca – ingyen), Sergio Sánchez (Espanyol – kölcsönből vissza), Samuel Fernández (Las Palmas – ingyen), Orteman (Gremio), Marcelino (Zaragoza), Jonathan Valle (Ponferradina – kölcsönbe)
Mallorca
Érkezett: Jordi (Santander – kölcsönből vissza), Mario Suárez (Atlético Madrid B, 800 000), Óscar Díaz (Elche – ingyen), Andrija Delibasics (Real Sociedad – kölcsönből vissza), Víctor Casadesús (Real Sociedad – kölcsönből vissza), Alhassane Keita (Al-Ittihad – ingyen), Josemi (Villarreal – ingyen), José Manuel Jurado (Atlético Madrid – kölcsönbe), Ayoze (Santander – ingyen), Enrique Corrales (Osasuna, 750 000), Martí Crespi (Granada – kölcsönből vissza), Josep Lluís Martí (Sevilla, 500 000), Ioné Puga (Las Palmas)
Távozott: Ariel Ibagaza (Villarreal, 2 000 000), Fernando Navarro (Sevilla, 4 700 000), Angelosz Baszinasz (lejárt a szerződése), Héctor Berenguel (lejárt a szerződése), Jonás Gutiérrez (Newcastle), David Navarro (Valencia – kölcsönből vissza), Daniel Güiza (Fenerbahce, 14 000 000), Tuni Adrover (Alicante – kölcsönbe), Dani González (Elche), Tuni (Hércules – kölcsönbe)
Deportivo La Coruna
Érkezett: Ángel Lafita (Zaragoza, 2 000 000), Adrián (Alavés – kölcsönből vissza), Aythami Artiles (Xerez – kölcsönből vissza), Pablo Álvarez (Santander – kölcsönből vissza), Mista (Atlético Madrid, ingyen), Jairo Álvarez (Alavés – kölcsönből vissza), Daniel Aranzubia (Athletic Bilbao – ingyen), Filipe (Rentistas, 2 200 000), Omar Bravo (Deportivo Guadalajara – ingyen), Rodri (Poli Ejido – kölcsönből vissza), Momo Figueroa (Xerez – kölcsönből vissza), Zé Castro (Atlético Madrid – kölcsönbe), Adrián (Alavés – kölcsönből vissza)
Távozott: Christian Wilhelmsson (Nantes – kölcsönből vissza), Rubén Castro (Huesca), Momo Figueroa (Xerez), Aythami (Xerez), Alex Bergantinos (Xerez)
Almería
Érkezett: Mario Bermejo (Poli Ejido), Esteban Suárez (Celta Vigo – ingyen), Natalio Poquet (Cádiz – kölcsönből vissza), Julio Álvarez (Numancia – ingyen), Míchel (Flamengo), Esteban Solari (UNAM Pumas, 3 800 000), Pablo Piatti (Estudiantes, 7 000 000) Miguel Ángel Nieto (Real Madrid B – ingyen), Francisco Rodríguez (Granada – kölcsönből vissza), Hernán Pellerano (Vélez Sársfield, 3 000 000) Mario Bermejo (Poli Ejido – kölcsönből vissza), Chico (Cadiz – 700 000)
Távozott: David Cobeño (Sevilla – kölcsönből vissza), Felipe Melo (Fiorentina, 12 000 000), Aitor López Rekarte (lejárt a szerződése), Veljko Paunovics (Partizan Beograd – ingyen), Domingo Cisma (Numancia – kölcsönbe), Aitor Alcalde (lejárt a szerződése), Francisco Rodríguez (lejárt a szerződése), Mario Bermejo (lejárt a szerződése), David Rodríguez (Celta Vigo – kölcsönbe), Kalu Uche (lejárt a szerződése)
Valencia
Érkezett: Pablo Hernández (Getafe, 1 000 000), Aarón Níguez (Iraklisz – kölcsönből vissza), Fabián Estoyanoff (Peñarol – kölcsönből vissza), Manuel Fernandes (Everton – kölcsönből vissza), David Cerra (Poli Ejido – kölcsönből vissza), Asier del Horno (Athletic Bilbao – kölcsönből vissza), Curro Torres (Murcia – kölcsönből vissza), David Navarro (Mallorca – kölcsönből vissza), Ludovic Butelle (Valladolid – kölcsönből vissza), Hugo Viana (Osasuna – kölcsönből vissza), Mario Regueiro (Murcia – kölcsönből vissza), Joao Moreira (Leixoes – kölcsönből vissza), Gavilán (Getafe – kölcsönből vissza)
Távozott: Sisi (Betis, 750 000), Ángel Montoro (Murcia – kölcsönbe), Marco Caneira (Sporting CP – ingyen), Sunny (Osasuna – kölcsönbe), Juan Luis Mora (lejárt a szerződése), Jaime Gavilán (Getafe, 4 500 000), Santiago Canizares (lejárt a szerződése), Mario Regueiro (Arisz – lejárt a szerződése), David Cerra (Levante), Jordi Alba (Tarragona)
Athletic Bilbao
Érkezett: Iñaki Lafuente (Espanyol – kölcsönből vissza), Gaizka Toquero (Sestao River), Joseba del Olmo (Eibar, 300 000), Ion Vélez (Alicante – kölcsönből vissza), Íñigo (Murcia)
Távozott: Asier del Horno (Valencia – kölcsönből vissza), Unai Expósito (Alicante – ingyen), Daniel Aranzubia (Deportivo – ingyen), David Cuéllar (Murcia – ingyen), Iban Zubiaurre (lejárt a szerződése), Luis Prieto (Valladolid), Angulo (Écija), Aitor Ramos (Écija), Beñat Etxebarria (Conquense – kölcsönbe), Tiko (lejárt a szerződése)
Espanyol
Érkezett: Sergio Sánchez (Santander – kölcsönből vissza), Julián López (Sevilla B – kölcsönből vissza), Eduardo Costa (Gremio – kölcsönből vissza), Cristian Álvarez (Rosario Central, 600 000), Grégory Béranger (Numancia, 1 500 000), José Callejón (Real Madrid B, 1 200 000), Román Martínez (Arsenal Sarandí, 2 800 000)
Távozott: Iñaki Lafuente (Athletic Bilbao – kölcsönből vissza), Albert Serrán (Swansea, 12 000), Moha (lejárt a szerződése), Frédson (lejárt a szerződése), Clemente Rodríguez (Szpartak Moszkva – kölcsönbe), Ewerthon (Zaragoza – kölcsönből vissza), Fede Bessone (Swansea – ingyen), Jordi Gómez (Swansea – ingyen), Beñat Etxebarria (Conquense), Jonatas (Flamengo), Eduardo Costa (Gremio), Valverde (Olympiakosz)
Getafe
Érkezett: Rafa López (Valladolid), Adrián González (Real Madrid), Eugen Polanski (Mönchengladbach – ingyen), Ibrahim Kas (Besiktas – ingyen), Joffre Guerrón (LDU Quito, 4 000 000), Jaime Gavilán (Valencia, 4 500 000), Esteban Granero (Real Madrid)
Távozott: Pablo Hernández (Valencia, 1 000 000), Rubén de la Red (Real Madrid, 4 700 000), Luis García (Tenerife), Braulio (Zaragoza, 2 000 000), David Belenguer (Poli Timosoara – ingyen), Nacho (Málaga – kölcsönbe), Manuel Tena (Rayo Vallecano), Pablo Redondo (Tarragona), Alberto Aguilar (Albacete)
Betis
Érkezett: Francisco Maldonado (Tarragona – kölcsönből vissza), Dani Martín (Cádiz – kölcsönből vissza), Juanlu Gómez (Córdoba – kölcsönből vissza), Pedro Contreras (Cádiz – kölcsönből vissza), Miguel Ángel (Levante – kölcsönből vissza), Sisi (Valencia, 750 000), Mehmet Aurélio (Fenerbahce – ingyen), Emana (Toulouse – 7 000 000)
Távozott: Fernando Escribano (Málaga – ingyen), Antonio Doblas (lejárt a szerződése), Óscar López (lejárt a szerződése), Somoza (Villarreal – kölcsönből vissza), Pedro Contreras (lejárt a szerződése)
Valladolid
Érkezett: Álvaro Antón (Racing Ferrol – kölcsönből vissza), Kike López (Poli Ejido – kölcsönből vissza), Jacobo Sanz (Numancia, 250 000), Justo Villar (Newell's Old Boys – ingyen), Luis Prieto (Athletic Bilbao), Damián Escudero (Villarreal – kölcsönbe), Henok Goitom (Murcia – kölcsönbe), Quique (Valladolid B), Carlos Lázaro (Valladolid B), Canobbio (Celta Vigo), Asier (Alavés – kölcsönből vissza), Marcos Aguirre (Lanús)
Távozott: Ludovic Butelle (Valencia – kölcsönből vissza), Rafa (Getafe), Alberto Marcos (lejárt a szerződése), Joseba Llorente (Villarreal, 5 000 000), Marcos Aguirre (Lanús – kölcsönből vissza), Vlagyimir Mancsev (lejárt a szerződése), Alberto (lejárt a szerződése), Diego Camacho (lejárt a szerződése), Daniel Komé (lejárt a szerződése), Sisi (Valencia – kölcsönből vissza)
Recreativo Huelva
Érkezett: Sebastián Nayar (Boca Juniors II – ingyen), Roberto Jiménez (Atlético Madrid B), César Arzo (Villarreal), Adrián Colunga (Las Palmas, 2 750 000), Nasief Morris (Panathinaikosz), Marco Rubén (Villarreal), Andres Lamas (Ankaragücü - ingyen), José Manuel Casado (Sevilla B - kölcsönbe)
Távozott: Silvestre Varela (Sporting CP – kölcsönből vissza), Carlos Martins (Benfica, 2 400 000), Edwin Congo (lejárt a szerződése), Dumitru Rosu (lejárt a szerződése), Mariano Barbosa (Estudiantes, 800 000), Edu Moya (Celta Vigo – ingyen), Florent Sinama-Pongolle (Atlético Madrid, 10 000 000), Pampa (Boca Juniors – kölcsönbe), Marquitos (Villarreal – kölcsönbe), Sorrentino (Cagliari), Gérard (PAOK), Dani Bautista (Hercules)
Osasuna
Érkezett: Iñaki Astiz (Legia Warszawa), Nicolás Medina (Eibar – kölcsönből vissza), Fran Moreno (Albacete – kölcsönből vissza), Roberto Fernández (Sporting Gijón – ingyen), Maszud Sodzsaei (Al-Sarjah – ingyen), Sunny (Valencia – kölcsönbe), Ion Erice (Málaga – kölcsönből vissza)
Távozott: Ion Erice (Huesca – kölcsönbe), José Izquierdo (lejárt a szerződése), Juan Elía (Murcia – ingyen), Mauricio Astudillo (Alavés – kölcsönből vissza), Igotz Garde (lejárt a szerződése), Javi García (Real Madrid, 4 000 000), Hugo Viana (Valencia – kölcsönből vissza), Enrique Corrales (Mallorca, 750 000), Carlos Vela (Arsenal – kölcsönből vissza), Mikel Arruabarrena (Legia), Fran Moreno (lejárt a szerződése)
Málaga
Érkezett: Pere Martí (Elche – ingyen), Lolo (Sevilla – kölcsönbe), Iván Cuadrado (Murcia – ingyen), Fernando Escribano (Betis – ingyen), Weligton (Grasshoppers, 550 000), Nacho (Getafe – kölcsönbe), Ewerthon (Zaragoza – kölcsönbe)
Távozott: José Ángel Gascon (Osasuna B), Ernesto Gómez (lejárt a szerződése), Hélder Rosário (lejárt a szerződése), Antonio Hidalgo (Zaragoza – ingyen), Jesule Cervilla (lejárt a szerződése), Sandro Sierra (visszavonult), Salva Ballesta (lejárt a szerződése), Roberto Peragón (lejárt a szerződése), Santiago Carpintero (Córdoba – ingyen), Raúl Gaitán (lejárt a szerződése), Iván Rosado (lejárt a szerződése), Gerardo Carrera (Las Palmas), Erice (Osasuna), Paulo Jorge (Benfica)
Sporting Gijón
Érkezett: Iván Cuéllar (Eibar), Pichu (Eibar)
Távozott: Roberto Fernández (Osasuna – ingyen), Chus Bravo (lejárt a szerződése), Carlos Hidalgo (Deportivo Pasto – kölcsönbe)
Numancia
Érkezett: José Barkero (Albacete – ingyen), Dimas Delgado (Barcelona B), Juan Pablo (Tenerife – ingyen), Roberto Platero (Santander B), Domingo Cisma (Almería – kölcsönbe)
Távozott: Carmelo (Levante – kölcsönből vissza), Sergio Aragoneses (Tenerife – ingyen), Bolo Pérez (lejárt a szerződése), Álvaro Núnez (Guadalajara – ingyen), José Sietes (lejárt a szerződése), Jacobo Sanz (Valladolid, 250 000), Grégory Béranger (Espanyol, 1 500 000), Rafa Jordá (Alicante – ingyen), Julio Álvarez (Almería – ingyen)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik